Újabb földrengés - ez már a nyolcadik

Kisebb földrengés volt szombat reggel Miskolc térségében.

2010. augusztus 21., 17:16

Az elmúlt héten ezzel együtt a nyolcadik kisebb rengést mérték itt. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Szeizmológiai Obszervatóriuma szombaton azt közölte az MTI-vel, hogy reggel 6 óra 58 perckor újabb földrengés volt Miskolctól 15 kilométere délre, Emőd térségében.A rengés magnitúdója 2,4 volt a Richter skálán. A közlemény szerint a földrengés által keltett talajmozgást a lakosság is érzékelte. Károkról az obszervatóriumhoz eddig nem érkezett bejelentés.

Ezzel együtt az elmúlt héten ez volt a nyolcadik kisebb földrengés Miskolc közelében, amelynek nagyobb részét a lakosság is megérezte. Bus Zoltán szeizmológus az MTI-nek még csütörtökön a földrengésekkel kapcsolatban elmondta: elmúlt napok miskolci és sellyei eseményei nem számítanak kirívó esetnek; minden évben van néhány ilyen, a Richter-skála szerint 2-es, 3-as erősségű földrengés, amelyet a lakosság is érzékelhet. Leszögezte: a rengésekből nem lehet olyan következtetéseket levonni, hogy megnőtt volna Magyarország veszélyeztetettsége.

Visszahívott tejtermék került a boltokba – a Kifli.hu azonnali intézkedéseket tett egy lejárt szavatosságú, laktózmentes Mizo UHT tej kapcsán. A hatóság arra figyelmeztet: a termék fogyasztása egészségügyi kockázatot jelenthet, ezért senki ne igyon belőle, és vigye vissza, ha vásárolt belőle.