Újabb bizonyítékokkal állt elő a rendőrség

A rendőrség teóriáját erősítik az újabb fegyverszakértői- és DNS-vizsgálatok a romák elleni támadások ügyében - közölte Bencze József országos rendőrfőkapitány az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Bencze szerint a jelentések - amelyek szóbeli részét már ismerik - a hétvégére készülnek el, és újabb fordulatot hozhatnak az ügyben.

2009. szeptember 25., 05:00

A szakértők hétvégére ígérték az újabb DNS-vizsgálati és fegyverszakértői vélemények elkészítését a romák ellen elkövetett támadások ügyében - mondta Bencze József országos rendőrfőkapitány az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Szerinte a jelentések szóbeli részét már ismerik, és "ettől még nyugodtabbak vagyunk", mivel a vizsgálatok igazolják a rendőrség teóriáját - írta az Origo.

Bencze szerint meg kell várni, hogy az újabb bizonyítékokat a gyanúsítottak elé tárják, ami újabb fordulatot hozhat az ügyben.

A romák elleni, hat halálos áldozatot követelő támadássorozattal négy, 28 és 42 év közötti, Hajdú-Bihar megyei férfit gyanúsítanak. Őket kommandósok fogták el augusztus 21-ére virradóra egy debreceni szórakozóhelyen.

Az MTI azt írta: összesen kilenc súlyos bűncselekmény ügyében folyik nyomozás ellenük. 2008. július 21-én Galgagyörkön, augusztus 8-án Piricsén, szeptember 5-én Nyíradonyban, szeptember 29-én Tarnabodon, november 3-án Nagycsécsen, december 15-én Alsózsolcán, valamint az idén február 23-án Tatárszentgyörgyön, április 22-én Tiszalökön, augusztus 3-án Kislétán támadtak romákra. A kislétai és a tiszalöki bűncselekményben egy-egy ember halt meg, Nagycsécsen ketten, Tatárszentgyörgyön szintén ketten vesztették életüket.

Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.