Tanultak a tavalyi katasztrófából, vízvezeték épül Solymárra

A csaknem 800 millió forintos beruházást Menczer Tamás jelentette be. Tavaly mintegy 3000 lakost érintett a vízhiány. 

2023. június 23., 12:15

Szerző:

Új, a lakosság vízellátását segítő vezeték épül a Pest vármegyei Solymáron.  A csaknem 800 millió forintos beruházást Menczer Tamás, Pest vármegye 2. számú választókerületének fideszes országgyűlési képviselője jelentette be pénteken, a településen tartott sajtótájékoztatóján. A képviselő, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára emlékeztetett, hogy egy évvel ezelőtt súlyos, több ezer embert érintő vízhiány lépett fel a településen, amelyet a rendszer kapacitáshiánya okozott. Tavaly ezer háztartást, mintegy háromezer lakost érintett a vízhiány Solymáron. 

A várhatóan hetek alatt elkészülő új vezeték annyi vizet lesz képes Solymárra juttatni, amennyit a 2022 nyarán kialakult vízhiány idején a Magyar Honvédség autói szállítottak a település víztározóiba. Menczer Tamás hangsúlyozta: a vezetékkel nagy lépést tesznek a solymáriak vízellátásáért, ugyanakkor a vezeték elkészülte után sem kizárhatók olyan időszakok, amikor a vízfogyasztásuk korlátozására kell majd kérni a lakosságot.

(Fotó: Menczer Tamás Facebook oldala)