Új fejlemények a kötelező bolti akciók körül

Az illetékes minisztériumok tájékoztatása szerint sokkal korábban kell a boltokban bevezetniük a kötelező akciókat. 

2023. április 21., 12:31

Szerző:

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő tegnap Kormányinfó keretében jelentette be, hogy legkésőbb július 1-jétől teszik majd kötelezővé a boltok számára, hogy akciós áron kínáljanak bizonyos termékeket.

A Gazdaságfejlesztési Minisztérium és az Agrárminisztérium most kiadott közleményéből azonban más derült ki – szúrta ki az mfor.hu.

A kötelező akciózás legkésőbb 2023. június 1-ig kerül bevezetésre

– írják a minisztériumok. Újdonság továbbá, hogy a kormány azt is előírja: „Az aktuális kedvezményezett áru termékek listáját az üzletek bejáratnál és az akciós újságokban jól látható módon fel kell tüntetni”. Azt is érdemes tudni, hogy a kötelezően akciós termékek listája az egyes boltokban eltérhet majd egymástól, sőt „egy adott kiskereskedelmi egységben hetente is változhat az adott termékek köre. Ez kiemelten fontos a verseny fenntartása érdekében” – fogalmaznak a közleményben.

(Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

16:38

Miután  a 21 Kutatóközpont és a Publicus is enyhe Tisza előnyt mért a legfrissebb kutatásában, várható volt, hogy a kormányzati oldal közvélemény-kutatói is megszólalnak. Az eredmény borítékolható: Nézőpont Intézet szerint a Fidesz vezet, nem is kicsit.