Novemberben új elnököt választ a Szakszervezeti Szövetség
November 19-én derül ki, ki pótolhatja Kordás Lászlót.
Új elnököt választ novemberben a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ), miután a konföderációt hat éven át vezető Kordás László szeptember 19-én lemondott, és a DK politikusaként folytatja. Az elnöki posztra Székely Tamás, a szövetség eddigi alelnöke pályázik – írta szombati lapszámában a Népszava, írta az MTI.
November 19-re hívták össze a MASZSZ éves kongresszusát, amelyen az új elnököt is megválasztják. A tagszervezetek október 30-ig állíthatnak jelöltet a posztra. A választást előkészítő bizottságot vezető Vasas-alelnök, László Zoltán a Népszavának elmondta: jelölt bárki lehet, aki tagja a szövetség valamelyik szervezetének és írásban elfogadja a felkérést. A kiválasztási folyamatban több jelölt neve felmerült már, közülük aki biztosan elfogad egy ilyen felkérést, az a szövetség eddigi alelnöke, Székely Tamás, a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VDSZ) elnöke, írja az MTI.
(Kiemelt kép: A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSZSZ) felvonulása a Dózsa György úton 2014. május 1-jén. Fotó: MTI / Kovács Attila)