Új bevetésirányítási rendszer a lehető legdrágábbért

A legdrágább ajánlattal a Synergon nyerte a fővárosi tűzoltók új bevetésirányítási rendszerének szállítására kiírt tendert - írta pénteki számában a Népszabadság.

2009. július 10., 07:27

A Synergon a közbeszerzési eljáráson 186,5 millió forintos ajánlatával nyert a gyorsított, tárgyalásos közbeszerzési eljárásban. A társaság így maga mögé utasította a tenderen szintén induló EADS konszernt, amely csak 133 millió forintot kért volna az új rendszerért. A harmadik pályázó, a rendszert jelenleg is üzemeltető, annak kiegészítését ajánló Professzionál Informatikai Zrt. ugyanezt a feladatot 80 millió forinttal olcsóbban, 107 millióból oldotta volna meg - írta a napilapra hivatkozva az MTI.

A minősítés szerint a két alulmaradt pályázónál "fényévekkel" jobb a Synergon által szállított rendszer. A bevetésirányítás az a központ, ahová a segélykérések befutnak, és ahonnan aztán intézkednek a tűzoltók indulásáról - olvasható a lapban.

A Népszabadság információi szerint a vesztesek azt fontolgatják, a közbeszerzési döntőbizottsághoz fordulnak.

Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.