Új Berlin
Évek óta sok szépet és jót olvasok-hallok Berlinről, és némi töprengés után elrepültem (a feleségemmel) a német fővárosba.
A repülőtéren a hosszú lépcsősor előtt egy pillanatra megálltunk. A mögöttünk jövő utas ezt látva megkérdezte, hogy segíthet-e a táskánkat levinni.
Hasonló udvariasságot, kedvességet tapasztaltunk utcán, múzeumban, áruházban.
Egyik délután az utcasarkon állva – közel a villamosmegállóhoz – azon gondolkodtunk, hogy a villamos egyenesen megy-e tovább, vagy befordul. A kocsivezető becsukta az ajtókat, mire odaértem, de látva, hogy érdeklődni szeretnék, felállt az ülésről, kinyitott egy kis ablakot, segített, majd kinyitotta az ajtót, és felszállhattunk.
Igaz, ami igaz: nem éreztem Budapesten magam.
Az 1933-as könyvégetés emléke egy hatalmas téren látható. Ez egy kivilágított ablak, olyan másfél méter nagyságú, négyzet alakú keretben. Jobban és más szögből nézve: lent a mélyben két hatalmas, üres könyvespolc látható. (Valószínűleg holográfiáról van szó.)
Azt hiszem, az állampolgárok gondolkodásának megváltoztatására éppen Németország a jó példa. Nálunk a hazugságok gyártása, terjesztése évtizedek óta lankadatlanul folyik. Többek között az is, hogy mindent a németeknek „köszönhettünk”.
Rácz Egon
Budapest
