Egy katona hónapokon át nemi szervét mutogatta és önkielégítést végzett autójában, miközben az arra járóktól kért segítséget
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség folytatólagosan elkövetett szeméremsértés vétsége miatt emelt vádat egy tiszthelyettessel szemben a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsánál – írja az ügyészség.
A vádirat szerint a hivatásos őrmester 2018 decembere és 2019 januárja között több Komárom-Esztergom megyei településen személygépkocsival közlekedve megállt az utcán gyalogosan közlekedő sértettek mellett.
Az elkövető a lehúzott ablakon keresztül az autótól karnyújtásnyira tartózkodó sértetteket megszólította és útbaigazítást kért tőlük, miközben nemi szervét mutatva önkielégítő mozdulatokat végzett.
A katona a mintegy két hónap leforgása alatt nemi vágyának kielégítése céljából két fiatalkorú, valamint négy felnőtt korú – köztük egy várandós – nő előtt mutogatta magát szeméremsértő módon.
A nyomozó ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki a katonát, aki beismerte a bűncselekményt.
Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztést szabjon ki, és mivel méltatlanná vált rendfokozat viselésére, a katona lefokozását is rendelje el.