Úgy viszik a megyebérletet, mint a cukrot

Szombat hajnalra elkelt a kétszázezredik a MÁV-Volán-csoport új típusú bérleteiből – közölte a MÁV Zrt. szombaton az MTI-vel.

2023. május 6., 11:34

Szerző:

 A közlemény szerint a május elseje óta szinte minden helyközi vonat- és buszjáraton használható bérletek negyede országbérlet volt, a többi pedig a vármegyék között oszlott meg – a várakozásoknak megfelelően – nem egyenlő arányban: a legtöbb Pest, a legkevesebb Komárom-Esztergom vármegyében fogyott.

A legtöbb bérlet Pest vármegye mellett Győr-Moson-Sopron és Hajdú-Bihar vármegyében kelt el.

A vármegyebérletek kétharmada teljesárú, de az országbérleteknél fordított az arány, mivel ezeknél a 90 százalékos kedvezménnyel megvásárolható bérletekből fogyott több, majdnem négyszer annyi, mint a teljes árúakból – tudatták.

A vármegye- és országbérletek egységesen 30-30 napra érvényesek, így a szakemberek várakozása szerint az élénk érdeklődés a jövő héten is folytatódik – olvasható a közleményben.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Bazsó Bálint/168.hu)

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.