Ugrásszerűen nőtt a cigaretta feketepiaca

Közel 8 százalékos a cigaretta illegális forgalma, egyes nagyvárosokban drasztikus növekedést mértek, a fővárosban és Nyugat-Magyarországon is élénkülő illegális kereskedelemmel kell számolni, áll a GfK Hungária dohányiparági szereplők megbízásából készített, május–június hónapokban elvégzett kutatásában.

2013. szeptember 19., 11:50

„2011-ben 4,2 százalékos, 2012-ben már 5,8 százalékos, idén pedig 7,7 százalékos részt hasítanak ki maguknak a nem Magyarországon adózott cigaretták” – foglalta össze a vizsgálat eredményeit az Indexnek Dörnyei Otília, a GfK Hungária ügyfélkapcsolati igazgatója.

Az illegális dohányforgalom már 2012-ben növekvőbe váltott, de jelentősebb erősödést a feketekereskedelem terén ebben az évben regisztráltak hazánkban: a tavalyi számokhoz viszonyítva minden régióban nőtt az illegális forrásból beszerzett cigaretták aránya. Mindezek közül is a legszembetűnőbb, hogy a feketekereskedelem által leginkább sújtott keleti országrész mellett már Budapesten és Nyugat-Magyarországon is élénkülő erősödést lehet megfigyelni.

Ez utóbbi régióban a külföldről illegálisan behozott termékek aránya két és félszeresére nőtt. Csak Pécsett 450 százalékkal magasabbak a feketepiaci mutatók tavalyhoz képest. A Miskolcon és Kecskeméten begyűjtött feketepiaci termékek aránya megduplázódott, Nyíregyháza, Debrecen és Szolnok esetében pedig jelentős növekedés tapasztalható – írja az Index.