Tuzson Bence: a közétkeztetés nem tömegétkeztetés

El kell érni, hogy több magyar alapanyagot használjanak fel a közétkeztetésben.

2021. november 5., 15:22

Szerző:

A közétkeztetés nem tömegétkeztetés, nem azt jelenti, hogy valamilyen táplálékot juttatunk el a gyerekeknek, a kórházaknak vagy a munkahelyeknek, hanem azt, hogy minőségi ételekhez juthassanak hozzá megfizethető áron – mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati államtitkára pénteken, Budaörsön.

Tuzson Bence a Közétkeztetési szakácsverseny 2020-2021 elődöntőit lezáró sajtótájékoztatón arról beszélt, fontos, hogy legyenek olyan események, amelyek a közétkeztetés minőségét képesek javítani – írja az MTI. 

„Fontos az egészséges étkezés, fontos, hogy a gyermekeink finom ételeket kapjanak, és olyanokat, amelyektől egészséges felnőtté válnak”

– tette hozzá az államtitkár.

„Hasznosak az ilyen versenyek, mert gyarapítják a minőségi ételek elkészítéséhez szükséges tudást, és a résztvevők jobb ételeket tudnak majd készíteni”

– mondta.

Az államtitkár közölte: tíz évvel ezelőtt 28 milliárd forintot költött a magyar kormány közétkeztetésre, ma ez 87,5 milliárd forint. Hozzátette, az állami támogatás segítségével a gyermekek, az óvodások zöme, az iskolások jelentős része már ingyen juthat közétkeztetéshez.

Még két tennivalója van a kormányzatnak – folytatta –, el kell érni, hogy több magyar alapanyagot használjanak fel a közétkeztetésben, valamint támogatni kell a magyar gazdákat abban, hogy folyamatosan jó termékeket tudjanak szállítani, mert az ellátásbiztonság is fontos.

Oravecz Márton, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) elnöke, a rendezvény szakmai védnöke elmondta: a hivatal a termőföldtől az asztalig kíséri végig a magyar termékeket, amelyek jó minőségűek és biztonságosak.

(Kiemelt kép: Veresegyház, 2021. október 7. Tuzson Bence, a térség fideszes országgyűlési képviselője, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati államtitkára a General Electric (GE) beruházásbejelentő sajtótájékoztatóján a GE Gas Power veresegyházi gyárában 2021. október 7-én. Az amerikai ipari konglomerátum tízmilliárd forintos beruházással az év végéig száz új munkahelyet létesít Veresegyházon, ahol ipari gázturbinák alkatrészeinek előállítása és felújítása zajlik. Fotó: MTI/Bruzák Noémi)