Rajzszögeket ragasztottak egy ferencvárosi magánbölcsőde összes kismotorjára, a labdákat és szétszabdalták

2019. március 29., 11:11

Szerző:

A ferencvárosi Lepke-Lak magánbölcsőde dolgozói kedden azt vették észtre, hogy az összes kismotorra valaki rajzszögeket ragasztott, tűvel felfelé, a gyerekek labdáit pedig összevagdosták – számolt be az esetről az RTL Klub Híradója.

Kedden egy kétéves kisfiú ráült a kismotorra, de a dolgozók azt vették észre, hogy furcsán ül a motoron. Először azt hitték, hogy bekakilt, de aztán megtalálták a rajzszöget. A kisfiún pelenka is volt, így az felfogta a szúrást.

Ezután átnézték az összes játékot, látták, hogy a többi motoron is rajzszögek vannak, és az összes labdát valaki nemcsak kiszúrta, hanem szét is szabdalta. A dolgozók elkülönítették a játékokat, és kihívták a rendőrséget. 

A bölcsőde egy társasházban működik, az udvaron hét lakóházzal osztoznak. A bölcsőde vezetője, Geicz-Molnár Szilvia szerint van, akit zavar gyerekzsivaj, már korábban is több konfliktus volt ebből.

Valaki 3 éve fémpadokkal torlaszolta el az udvar kijáratát, hogy a gyerekek ne tudjanak kimenni az udvarra. Olyan is volt, hogy valaki az összes játékot, amit az udvaron talált, az utcai parkban szétszórta.

Geicz-Molnár Szilvia szerint minden hétköznap délelőtt fél 11-től nagyjából egy órát töltenek a közös kertben, maximum tízen. Nyáron előfordul, hogy naponta kétszer is lemennek a kertbe, akkor viszont maximum 7-8 gyerekkel.

A rendőrség rongálás miatt nyomoz az ügyben.