Tüntetők, tanárok, tiltakozások

- Egy televíziós műsorban azt mondta, hogy a felsőoktatás nem tüntetés kérdése. Nekem az jutott eszembe, ugyan miért ne lenne az, ha egy kormány úgy nyúl bele sok tízezer fiatal életébe, hogy nem is tárgyal velük, de az egyetemekkel sem. Miért ne tüntetnének?

– Kezdjük azzal, hogy az egyetemistáknak, az oktatóknak és az adófizetőknek már rég tüntetniük és kiabálniuk kellene, hogy a felsőoktatás nem maradhat ebben a helyzetben. Több dolog is nyilvánvaló. Egyrészt az, hogy a nálunk működő cégek a műszaki értelmiséget nem Magyarországról veszik. Az is, hogy a magyar kormányok nem tartanak igényt semmilyen társadalomtudományi megalapozásra. Az is, hogy az iskolarendszernek csökken az oktatóigénye a gyerekszám apadása és a rendszeren való spórolás miatt. Mindebből az következik, hogy egyre kevesebb diplomásra van szükség, miközben a kilencvenes évek eleje óta egyre többet bocsátunk ki. Ráadásul ez a rendszer mélyen önmaga alatt működik. Az egyetemisták egyharmada képezhetetlen, igaz, az oktatók legalább egyharmada is alkalmatlan.

– Már megint a bolognai rendszer hasán ugrálunk? Nem tudom elhinni, hogy baj az, ha kiterjesztik a felsőoktatást egy civilizáltabb társadalom reményében.

– A bolognai rendszer a gazdag országok mulatsága azért, hogy a fiatalok minél később kerüljenek a munkaerőpiacra. Ők egyébként pontosan tudják, hogy melyik az igazi egyetem, és melyik a kamu. Az igaziakat gazdag alapítványok tartják fenn, vagy fizetősek. Itt a szellemi színvonal magas, a többi kisdedóvó. Nekünk ennyi pénzünk nincs. De a dolognak értelme sincs. A fiatalok előbb kijárnak három megalapozó, tehát szakképzésnek alkalmatlan évet, ami tudományos képzésnek sem jó, hiszen az csak azután kezdődik. Mi az érettségi bizonyítványt huszonegy éves korban adjuk ki, és BG-diplomának nevezzük.

– A beszélgetés kedvéért fogadjuk el, hogy önnek igaza van, mint ahogy a bolognai rendszert szintén nem kedvelő konzervatív politikának is. De ha jön egy jobboldali kormány, miért nem egy értelmes átszervezésbe kezd bele?

– 2010-ben Hoffmann Rózsa, az új oktatási államtitkár összehívott egy tanácskozást, ahol bal- és jobboldali szakértők mind egyetértettek abban, hogy mit kellene tenni. Először is, meg kéne mondani, mi az egyetem: olyan intézmény, amelynek legalább három kara van, mindegyiken minimum negyvenszázaléknyi, tudományos fokozattal rendelkező oktatóval. Egy tudományos fokozatú oktatóra egy-két tucat diák juthat. Így ki lehet számítani, hogy a tényleges tudományos kapacitás évente hány diákot tud kiképezni. Ennyi.

– Ez elég igazságtalan. A tanárok száma dönti el, hogy ki tanulhat tovább, és ki nem?

– Ez a valóságos kapacitás. Teljesen mindegy, hogy a mindenkori politikának mik az álmai. Hiába mondják azt, hogy most ötszázzal több agrobiológusra van szükség, hiába fizetik meg a tandíjat a fiatalok, eldobhatják a diplomát, mert nem fog érni semmit.

– De ha nem képezünk tanárokat, tudósokat, akkor ez a rendszer az idős professzorok kihalásával csak zsugorodni fog.

– Valóban, ha fejlődést akarunk, először a kutatást és a tudósképzést kell valamilyen szintre hozni. Amíg ez nincs, minden más pótcselekvés. Ha a mostani kormány az egyetemi oktatást akarná javítani, megtehette volna, de láthatóan csak a spórolás érdekli. Nota bene, ezt sem tudta megtenni, mert erőből nem lehet.

– Biztos, hogy csak a takarékosság érdekli, és nem az értelmiségi utánpótlás leépítése?

– Ez tipikus ballib tévedés. Ha ez a kormány még emlékezne a saját ideológiai elfogultságaira, akkor az elitcsere érdekében tömegével képezné mondjuk a keresztény-nemzeti meggyőződésű bölcsészeket. De ezen túl vannak. Pillanatnyilag csak az érdekli őket, hogyan lehet a rendszerből pénzt kivonni. Fizetőssé akartak tenni szakokat, de sumák módon. Másrészt ők akarták eldönteni, hogy melyik szak kell, és melyik nem.

– Ezt mindegyik kormány szeretné. De mi van a piaccal? Arra nem lehet rábízni a szelekciót?

– A piacra biztos nem. Egy vidéki szakoktatási vezető azt mondta nekem, hogy ha ők a piac szükségletei szerint képeznének, akkor nem képeznének senkit. Az ő megyéjében ugyanis már nincsenek új állások. Egyébként: az oktatásügy a leglassúbb rendszer a világon, a piac a leggyorsabb. Nem lehet követni, illetve talán a szakképzésben és a szakmunkásképzésben igen, de ott is mindig pofára esünk. Mire a képzés rááll egy profilra, ott már túltermelés képződik, vagy kimegy a divatból. Így most százezerszám képezünk informatikusokat, miközben tudható, hogy középfokú informatikai tudással sehol nincs munka. A piacnak tehát nem lehet megfelelni. A dolog inkább fordítva áll: ahol magas színvonalon képezünk embereket, ott majd lesz fejlődés, mert erre a munkaerőre rátelepülhetnek a külföldi cégek.

– Hogyan dönthet egy kormány értelmesen, mit tud, amit a piac nem?

– Előbbi szavaimból következően egy kormánynak érdemes átgondolni bizonyos arányokat, hiszen ő fizet, tehát ő rendel, de ehhez komoly tudományos prognózisok kellenek. Erre egyetlen kormány sem volt képes vagy hajlandó. Ami most történik, a tájékozatlan, voluntarista erőszakosságnak a csődje. Megtehették volna, hogy felfuttatják az érettségi utáni szakképzést, visszahozzák a felsőfokú technikumokat és más szakképző intézményeket, amelyek a reménybeli piacra képeznek. Ezt abból a pénzből tudták volna finanszírozni, amit igenis meg lehet takarítani a mai egyetemeken. Csak hát előbb azt a sok egyetemet és egyetemi kart, amelyet habókra hoztak létre az elmúlt évtizedekben, be kell csukni.

– Visszatérve ahhoz a 2010-es találkozóhoz, ahol a jobb- és baloldali szakértők megállapodásra jutottak a felsőoktatás körüli tennivalókban: mi lett a nagy egyetértés sorsa?

– Egy hétre hívtak meg bennünket tanácskozni. A hangadó a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság akkori kiváló elnöke, Bazsa György volt, az MSZP korábbi parlamenti képviselője. Ott volt Róna Tas Ákos, az MFAB előbbi elnöke, Náray Szabó Gábor, a Professzorok Batthyány Körének tagja, vagy – hogy mondjak egy másik konzervatív nevet is – Surján András, az ELTE dékánja. A világnézeti különbségek senkit nem zavartak abban, hogy tárgyszerűen megbeszéljük a helyzetet. Az anyagot megköszönték, egy darabig folyt valami egyeztetés, aztán jött a felsőoktatási törvény, amelyben nem az volt, amit mi összehoztunk.

– Vagyis a diákok tüntetése, tiltakozása többet hozhat, mint egy félredobott szakértői anyag, nem? Tán még az oktatáson túlmenő rendszerkritika is lehet belőle?

– Félreértés ne essék, a diákok nagyon jól teszik, hogy tüntetnek. Én csak azt állítottam, hogy a felsőoktatás kérdése árnyalt, szakszerű megközelítést igényel, amit megoldani izgatott tüntetők és ideges állami vezetők tárgyalásán nem lehet. A Fidesz ehhez az ügyhöz a lehető legszerencsétlenebbül nyúlt hozzá, olyan módon, hogy ebből csak visszaélések és igazságtalanságok következhetnek. Ami magukat a megmozdulásokat illeti, a diákok a felsőoktatás félrekezelése és az őket ért méltánytalanságok miatt tüntetnek, semmi másért. Az úgynevezett baloldal ezt úgy próbálja beállítani, hogy az Orbán-rendszer ellen megy a harc, jobboldalon meg úgy, hogy a fiatalokat a ballib erők fűtik. Bárki bármit tesz, rögtön besorolódik. E logika szerint én most azért nyilatkozom a 168 Órának, hogy még időben bevágódjak a ballib sajtónál, ön pedig azért engem kérdez, hogy jó legyen a jobbközépnél. Ezeket a szerencsétlen diákokat is így kezelik.