Így vonult nyolcvanezer ember az oktatásért Budapesten

Október 23-án az ADOM Diákmozgalom és a PDSZ szervezésében több tanárszakszervezet és diákszervezet és szimpatizánsaik is a szabad oktatásért vonultak. Tudósítóink kint voltak a meneten, és ezt látták.

2022. október 24., 07:13

Szerző:

Az elmúlt hónapok iskolai mozgalmai, tanársztrájkjai és polgári engedetlenségi mozgalma után szeptember 30-án szinte villámcsapásként ért mindenkit a hír, a polgári engedetlenség miatt a VI. kerületi Kölcsey Gimnázium négy tanárának is felmondott a tankerület. Ez az ügy végül nemhogy csitította volna a kedélyeket, de olaj volt a tűzre. Azóta egymást érik a tüntetések.

Mindezek közül, előre várhatóan az október 23-i demonstráció volt a legnagyobb.

 A tömeg délután 4 után a Kálvin téren gyülekezett, ekkor még nehezen lehetett megmondani, hányan vannak, de sok szakszervezeti zászló mellett számos egyszerű polgár is megjelent transzparenseivel.

 

 

 Rövid sétát követően a tömeg a Szabadság-hídhoz ért, itt már látszott, hogy több tízezer emberről beszélhetünk, ez a választások óta biztosan a legnagyobb tömeg, amit az utcán láttunk.