Túl minden határon

Majd még kijelentette, hogy "azért következett be a tragédia, mert az ország élén nem egy Tisza István-formátumú államférfi állt, hanem egy olyan szerencsétlen, alkalmatlan pojáca, mint Károlyi Mihály, vagy egy olyan virtigli hazaáruló, mint Linder Béla, aki honvédelmi miniszterként azt mondta, hogy nem akar több katonát látni".

Ha ezeket Semjén Zsolt magánemberként mondta volna, az is felháborító, elkeserítő és szánalmas lenne, de hát ráadásul a Magyar Köztársaság miniszterelnök-helyetteseként mondta mindezeket. Na jó, igaz persze, hogy csupán egy újabb, elvtelen politikai alku sodorta ezt a demagóg pojácát ilyen magas tisztségbe, de akkor is. Az is igaz, hogy más, méltatlan pojácák is magas pozíciókba kerültek, gondolok itt például nemzetünk „gojóstollára”, a „plebejus álamfőre”, de azért erre a Semjén-féle kijelentésre akkor sincsen mentség.

Na jó, azt is tudom én, hogy más pojácák korábbi kijelentéseire sincsen mentség. Für Lajoséra például, aki szerint „egy magyar huszár többet ér, mint egy NATO hadosztály”... Ha jól emlékszem, valamikor az első gárdista avatás környékén. Nyilván fellelkesítette a hazai új-nyilas mozgalom árpádsávos zászlóbontása.

Vagy Kövér László veretes megnyilvánulásaira, melyek szerint hol akasszuk fel magunkat, hol furcsa anyagból vagyunk gyúrva, hol pedig a saját nemzetünkre vetjük magunkat. Mi, magyar állampolgárok, hazai demokraták. Mi, akik másként merünk gondolkodni, akik gondolkodni merünk és akiknek nem tetszik a fideszes demagógia, a felesleges, értelmetlen pótcselekvéseik sora, legfőképpen pedig nem tetszenek autoriter törekvéseik. Aztán később még a magyar-szlovák határ megváltoztatásáról is elmerengett, mert egy nagyot álmodni.

Vagy „nagy és bölcs vezérünk” Orbán Viktor, aki legutóbb Tusványoson szervezett egy avítt, revizionista konferenciát és időnként arról filozofál, hogyan kellene „sárkányfűvel összenöveszteni” szétdarabolt hazánkat... Már nemcsak meditál az erdélyi autonómiáról, „a határokon átívelő magyarságról”, de valóban be akar avatkozni a szomszédaink belpolitikájába, ilyen-olyan pártok gründolásával és a minden, előzetes egyeztetés nélkül kitalált, hátsó szándékoktól vezérelt, kettős állampolgársággal. Majd bátran kimondja azt is, hogy ha nem ő és gerinctelen vazallusai vannak hatalmon, akkor bizony „a haza van ellenzékben”, a demokráciánk pedig csupán „egy felesleges, duális erőtér”.

Orbán szellemi neveltje, a gyöngyösi polgári körből kinőtt Vona Gábor pedig már be sem csomagolja rasszista, revizionista és új-nyilas mondandóit, nyíltan veszélyeztetve ezzel hazánk nemzetbiztonsági érdekeit, jövőjét, illetve méltatlan és szakadékba vezető versenyre kényszerítve, provokálva kitalálóit.

Persze ezeknek a demagóg pojácáknak minden kijelentése ugyanarról a tőről fakad. Az önzés, a tehetetlen és meddő demagógia, a pökhendi önteltség, az elvtelen, korrupt érdekek és a gátlástalan erőszakosság tövéről.

Hiszen ezek a pojácák már jó ideje képtelenek a felelős és racionális kormányzásra, maradt tehát számukra a demagóg és hazug múltba-merengés, az öncélú gyűlölködés, az utcai politizálás, a mind szélsőségesebb demagógia, a politikai ellenfeleik lejáratása, démonizálása és persze a nemzetünk, társadalmunk aljas és cinikus megosztása.

Orbánék ugyanis tudatos cinizmussal osztják meg nemzetünket „jó és rossz magyarokra”. Jó magyar, aki kritika nélkül elfogadja dilettáns ámokfutásukat és egyre nyíltabb jogsértéseiket. Rossz magyar, aki gondolkodni, netán másként gondolkodni és kritizálni mer.

A jó magyaroknak aztán jár az adókedvezmény, jár a zsíros, állami állás, ha nem jár a szájuk. A rossz magyaroknak jár a nyugdíjuk és szociális ellátásaik jogsértő megvonása, jár nekik a szájkosártörvény, a koncepciós perek, az elnyomás, a megfélemlítés, a konténeres munkatáborok, a rendőr-kápók, a TEK és a börtön.

Egyet azonban tudnunk kell. Orbánék elszámították magukat, mivel a naptár nem 1920-at vagy 1930-at mutat, hanem 2011-et. Orbánék elfeledték, hogy tagjai vagyunk az Európai Uniónak és a NATO-nak. Ezen tagságainkat pedig nem lehet kiváltani a Kínai Népköztársaság és az ilyen-olyan arab diktatúrák felé történő, felelőtlen és értelmetlen kacsintgatással. Egyébként igazi, Freud-i „véletlen”, hogy ahol a felcsúti zsebdiktátor megjelenik, ott napokon belül kitör a forradalom...

Orbáné azt is elfeledték, hogy a közös, európai biztonságpolitikát nem lehet felelőtlenül veszélyeztetni és Európa, de főleg a kis-antant államok nem fognak megtűrni egy nyíltan fasizálódó, neo-horthysta, mind erősebben soviniszta és revizionista, sőt időnként már új-nyilas elemeket is felmutató diktatúrát, amely ráadásul vállalhatatlan szövetségeket próbál kiépíteni, csupán azért, mert nem kívánja már betartani a művelt és demokratikus Európa szabályait, jogelveit.

Orbánék sorsa tehát a biztos bukás, a mi feladatunk pedig az, hogy minden törvényes eszközzel és módon siettessük ezt a bukást, az államcsőd, egy esetleges, faji alapú polgárháború, egy a 2006-os módon kiprovokált rendkívüli állapot vagy netán még súlyosabb következmények megelőzése érdekében.

Minden hazai demokratának, minden értelmes, jó szándékú és öntudatos magyar állampolgárnak ez a közös feladata, hiszen Orbánék diktatórikus, demagóg és dilettáns ámokfutásának megállítása már nem pártlogók kérdése, nem is jobb- vagy baloldaliság kérdése, csupán a tisztesség és józan ész követelménye.

dr. Dániel Péter