"Tudatosan provokál Kövér László"
Folyik az önkormányzati választási kampány, időközben a magyar kormány megpróbálta újratemettetni a Szálasi mellett végig kitartó erdélyi írót, Nyirő Józsefet Romániában. Nem kapták meg az engedélyt. Kövér László ma annak ellenére megpróbál átjutni a határon, hogy a román fél udvariasan megpróbálta lebeszélni. Az ellenzék tudatos provokációnak tartja a fideszes politikus húzását.
A román sajtóban nagy visszhangja volt Kövér László házelnök Székelyudvarhelyen tett nyilatkozatának, amely azt követően született, hogy a szervezők a temetési engedély felfüggesztése miatt kénytelenek voltak elhalasztani Nyirő újratemetését. Kövér akkor arról beszélt újságírók előtt, hogy hosszú hónapokon keresztül ment nyugodt, csöndes mederben a szervezés, és "derült égből villámcsapásként jött az új román kormánynak ez a meglehetősen barátságtalan, civilizálatlan, barbár viselkedése", miszerint egy halottól akarják megtagadni azt a jogot, hogy a saját szülőföldjében nyugodhasson. Kövér szerint "a komikum határát jócskán túllépte az a hajtóvadászat", amit a román belügyminisztérium folytatott Nyirő hamvainak felkutatása érdekében.
Ennek ellenére Kövér László nem adja fel: kitart mai romániai látogatása mellett . A házelnök ezt azután tudatta, hogy a bukaresti parlament szenátusi elnöke, Vasile Blaga és képviselőházi elnöke, Roberta Anastase nyílt levélben arra kérte őt: halassza el tervezett romániai utazását az önkormányzati választások utáni időszakra.
Kövér László a román parlament házelnökeinek címzett válaszlevelében - amelyet az Országgyűlés Hivatala hétfő este juttatott el az MTI-hez - azt írta: nagyra értékeli a két román politikus elköteleződését az európai értékek iránt.
Az államfő kiemelte, hogy Romániába - mint a schengeni övezethez csatlakozni akaró baráti országba - elsősorban nem közjogi méltóságként és nem hivatalos út keretében, hanem magánemberként, politikusként, egy Romániában törvényesen bejegyzett párt, a Magyar Polgári Párt (MPP) tiszteletbeli elnökeként és nem utolsósorban uniós polgárként kíván látogatni.
Mesterházy: Tudatosan provokál Kövér
Szándékosan gerjeszti a hangulatot Romániában Kövér László, ahol épp választási kampány van – jelentette ki az MSZP elnöke a
Mesterházy Attila azt mondta, különbséget kell tenni, amikor valaki belpolitikai célok miatt tudatosan gerjeszti a konfliktust, vagy amikor határozottan kiáll a határon túli magyar közösségek mellet. Az Orbán-kormány épp azon van, hogy exportálja a magyarországi megosztottságot. Emlékeztetett, azt már sikerült elérniük, hogy Szlovákiában egy magyar párt nem tudott jól szerepelni, mert a Fidesz beleszólt a kampányba.
A Fidesz a Horthy-kultusz újjáélesztésével és a Nyírő-üggyel egy hazug és képmutató politikát folytat, mely megosztja a magyar nemzetet - hangzott el a Klubrádióban.
Mint mondta, az MSZP számára is sorstragédia Trianon, de annak feldolgozása az csak úgy lehetséges, hogy törekszik az ország a jószomszédi viszonyokra, és a határon túli magyarok életébe nem akarunk beleszólni, mert lehet Magyarországról üzenni és intézkedni, de a határon túliaknak otthon kell viselniük ezek következményét. A képletes nemzeti egyesítést csak az unió keretein belül lehet megtenni, hiszen ha mindenki uniós állampolgár, akkor a problémák fel sem merülnek.
Az ATV összeállítása Ungvári Tamással Nyirő Józsefről:
Igen rossz megítélése van a magyar házelnöknek a határon túl - lapozzon a részletekért!