Törvénnyel akadályoznák meg, hogy Orbán elinalhasson a vita elől

2018. február 13., 11:28

Szerző:

Törvénnyel akarja elérni az MSZP és a Párbeszéd, hogy hatalmon lévő miniszterelnök ne bújhasson el a nyilvános politikai vita elől – már ha újraválasztásért indul. A választási jogszabályt úgy változtatnák meg, hogy a voksolás előtt két összecsapás is legyen minimum 90 perc terjedelemben – írja a hvg.hu.

Az első vitán minden országos listát állító szervezet listavezetője venne részt, a másodikon csak a közvélemény-kutatás szerint első két helyen álló párt listavezetője.

A 2006-os vita után
Fotó: Youtube

A törvényjavaslat egy személynek tenné kötelezővé a részvételt, és ez a miniszterelnök. A másodikról persze már hiányozhat, ha pártja nincs a két legesélyesebb között. Jelen helyzetben Orbán Viktor és Vona Gábor vívná a második körös meccset. A Jobbik elnöke hosszú ideje szeretne vitalehetőséget kapni, ám, Orbán 2006 óta, tehát Gyurcsány Ferenccel folytatott, számára igen kellemetlen végkimenetelű tévévita óta senkivel sem hajlandó nyílt küzdelemre.

A törvény szerint a vitákat a voksolás előtt legfeljebb 10 nappal és legkevebb 5 nappal kell megtartani. Mivel az ellenzéki képviselők álmaiban azonnal hatályba lépne, már 2018-ban is lehetne vita.

A törvénymódosításnak természetesen semmi esélye, mert Orbán senkinek sem fog esélyt adni, hogy valódi kihívónak látszódjon. A Fidesz vétójával szemben a többi ellenzéki párt támogatása nem ér semmit – jegyzi meg a lap.