Többet költünk gyógyszerre, mint négy éve

A 2011-es Széll Kálmán Tervben, és az ennek alapján az Európai Unió számára készített Konvergencia Programban a kormány azt vállalta, hogy rendkívül drasztikus, 120 milliárd forint feletti forráskivonást hajt végre a gyógyszerkasszában. Ez azt jelentette volna, hogy a támogatási rendszer kiadásának (a gyógyszer árához adott támogatás a lakosság számára) és a bevételének (gyógyszergyártók, és forgalmazók befizetései) egyenlegében ekkora öszeget kellett volna csökkenteni.

A valóságban azonban 78 milliárd forint lett a csökkentés mértéke. Sőt ebből 24 milliárd forint nem is igazi mérséklés, hiszen a kormány az egyik zsebéből (gyógyerkassza kiadásai) a másikba (tételes elszámolás eső gyógyszerek) pakolta át ezt az összeget. gy tahát a kabinet a vállalásainál kevesebb, igazából „csak” 54 milliárd forintot tudott megtakarítani.
Gyógyszerkassza alakulása (2010-2015.) mrd Ft.

A gyógyszertámogatási rendszer bonyolultsága „könnyű terep” ahhoz, hogy a kormány intenzív, célzott kommunikációval elfedje a forráskivonást. Egyrészt tényszerű, hogy folyamatos versennyel rákényszeríti a cégeket az árcsökkentésére, amely következtében rövid időn belül változhat a beteg által kapott legolcsóbb gyógyszer gyártója, neve.

Másrészt a forráskivonást könnyű úgy is „tálalni”, hogy ez nem megszorítás, hanem egy tudatos lépés ahhoz, hogy rákényszerítsék a cégeket az alacsonyabb árszíntű, olcsóbban árult gyógyszerekre, vagyis ugyanaz a termék, szolgáltatás kevesebbe kerül az államnak. A többféle támogatási kulcsok, azokon belüli termékek olyan áttekintethetelenek, hogy ezt a kommunikációs trükköt könnyű elhitetni a választókkal.

Érdemes megnézni, hogy mit ad az egészségbiztosítás, és mennyit költünk gyógyszerekre. Ezzel ugyanis bemutatható, hogy valójában mi is történt az egészségügy ezen területén. 2008-ban a gazdasági válság kezdetekor az egy lakosra jutó támogatás mértéke 32.448 forint volt. 2010-ben a kormányváltás évében már 35.721 forint jutott állampolgáronként, majd ez 2013-ra 29.922 forintot tett ki. Ez 16%-os csökkenést jelent.

Figyelemre méltóak a KSH kiskereskedelmi adatai is, amelyek alapján azt látjuk, hogy 2010-ben egy főre jutóan 40.600 forintot költött a lakosság gyógyszerre, gyógyászati cikkre, míg 2013-ben 45.600 forintot, amely 12%-kal magasabb kiadás.

Így tehát miközben 2010-hez képest többet költöttünk gyógyszerekre, addig az államtól kapott támogatás egy lakosra jutó mértéke csökkent. Figyelemre méltó, hogy az adatok szerint megnőtt az a típusú gyógyszer, vagy gyógyászati cikk fogyasztása, amely kívül esik az állam által támogatott körön.

A szociális kiadások, vagy a foglalkoztatáspolitika területén unortodox utat jár be Magyarország, mivel a kormány éppen onnan von/vont el pénzeket, ahol a válság miatti helyzetet éppen a nehéz helyzetben lévők miatt inkább erősíteni kellett volna.
Az OECD adatai alapján megnéztük, hogy 2008-hoz képest hogyan reagáltak erre a folyamatra a Visegrádi-országok kormányai.

A gyógyszerkiadások kapcsán az OECD adatai szerint 6%-kal csökkentette 2008-hoz képest Magyarország az ilyen jellegű kiadásait, miközben 22%-kal nőttek a háztartások ezen a téren jelentkező ráfordításai.

Ekkora forráskivonást egyik ország sem hajtott végre, ugyanakkor csak Magyarországon nőttek a lakosság terhei 20% feletti mértékben. Ennek a plusz tehernek 81%-a 2010-hez képest keletkezett, amikor is két év alatt (2010-2012 években) 17% feletti mértékben költött többet ezen a területen a lakosság.

A kormány reformja az egészségügy területén a gyógyszerkassza kiadás-szűkítésével kezdődött 2011-ben. Ennek hatására a költségvetés helyzete ugyan kb. 50 milliárd forinttal javult, de jelentősen megnőttek a lakosság terhei. Nem éppen kedvező bizonyítvány lehet az, hogy az egészségügyi kiadások, nevezetesen a gyógyszerre fordított támogatások tekintetében, negatív értelemben „éltanulók” vagyunk a versenytársainknak számító Visegrádi-országok között.