Több százezren nézték az eget Budapesten

Több százezer ember nézte a fővárosi Duna-parton az augusztus 20-i ünnepi tűzijátékot, amely az elmúlt évekhez viszonyítva rövidebb és szerényebb volt.

2010. augusztus 21., 09:19

A tűzijáték megkezdése előtt közös gyertyagyújtásra invitálták az embereket. A gyertyákat az erre az eseményre komponált Összefogás dalára sok ezren gyújtották meg. A gyertyákat napközben kétszáz forintért lehetett megvásárolni, és az ebből származó bevételt is az árvízkárosultak megsegítésére fordítják.

A 18 percig tartó, a Kopula '96 Kft. által szervezett tűzijáték alatt az Örömzene volt hallható, amely az Örömtánc tehetségkutató fesztivál győztes darabja, valamint a Henna együttes Áldás című dala. Az idei tűzijátékon a rakétákat kizárólag a Dunán lévő három uszályról, az Erzsébet és a Lánchíd között egy, a Lánchíd és a Margit híd között pedig kettőről lőtték fel, ugyanazon koreográfia szerint, így a több kilométer hosszú partszakaszon álló emberek ugyanazt a látványt élvezhették. A tűzijátékot a Budai várból ötszáz árvízkárosult gyermek is megtekinthette – írta az MTI.

Visszahívott tejtermék került a boltokba – a Kifli.hu azonnali intézkedéseket tett egy lejárt szavatosságú, laktózmentes Mizo UHT tej kapcsán. A hatóság arra figyelmeztet: a termék fogyasztása egészségügyi kockázatot jelenthet, ezért senki ne igyon belőle, és vigye vissza, ha vásárolt belőle.