Több hullámban érkezik a bődületes mennyiségű csapadék

Ennek ellenére akár 32 fokot is mérhetünk szerdán. 

2022. június 8., 06:15

Szerző:

Szerdán hajnalban, reggel a Dunántúlon és a középső tájakon, napközben főként az ország középső részén fordulhat elő több helyen eső, zápor, zivatar, melyek több hullámban érkezve kiadósabb mennyiségű csapadékot hagyhatnak hátra, írja az Időkép.

A keleti és északkeleti tájakon mindeközben napos, melegebb idő várható, de napközben a Dunántúl nyugati részén is kisüthet a nap. A záporok, zivatarok környékén viharossá fokozódhat a szél. Délután akár 32 fokot is mérhetünk, a keleti országrészben lesz a legmelegebb. 

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Mihádák Zoltán/MTI)

Az Országos Mentőszolgálatnál (OMSZ) is érvényben van a Molnál múlt pénteken bevezetett üzemanyagvásárlási korlátozás – válaszolta kérdésünkre a szolgálat. Az után kerestük meg az OMSZ-t, hogy Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő azt írta a Facebook-oldalán, az 50 literes tankolási limit kevés a nagy üzemanyagtartályú és sokat fogyasztó mentőkocsikhoz, a napi többszöri tankolás pedig lassíthatja az amúgy is hatékonysági problémákkal küzdő mentőszolgálatot.

Papírból készült szívószálat hívott vissza a forgalomból a Metro Kereskedelmi Kft. – olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján csütörtökön közzétett felhívásban.