Tízmillió forint sérelemdíjat kap egy férfi, akinek leszakította a karját a tésztagép
A másodfokú bíróság ítéletet hozott annak a férfinak a munkaügyi perében, aki munkavégzés közben Miskolcon balesetet szenvedett és a tésztagyúró gép leszakította a jobb alkarját.
A betanított tésztagyártóként dolgozó felperes 15 millió forint sérelemdíj megfizetése iránt indított peres eljárást, mivel 2016. június 30-án munkavégzés közben
a száraztészta gyártó gép jobb kezét behúzta és jobb alkarját leszakította.
Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a munkáltató mulasztott akkor, amikor úgy vonta ki a gépet az üzemeltetésből, hogy ezt nem tüntette fel rajta és abban is mulasztott, hogy nem ellenőrizte a munkavállaló munkavégzését rendszeresen. Ekkor ugyanis észlelnie kellett volna, hogy egy működésből kivont gépet használ. Ellenben a munkavállaló ismerte a gép hibáját, tisztában volt azzal, hogy a kényszerkapcsolat ki volt iktatva, ami a védőrács felemelése esetén a gép működését leállította volna és ennek tudatában dolgozott a gépen.
A Miskolci Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság elsőfokú ítéletében 3 millió forint és kamatai sérelemdíj megfizetésére kötelezte azt a munkáltatót. Az ítélettel szemben mindkét fél fellebbezéssel élt. A felperes kérte, hogy a másodfokú bírság a sérelemdíj összegét 15 millió forintra emelje fel, míg az alperes a felperes keresetének teljes elutasítását kérte.
A másodfokú bíróság ítéletében kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg a baleset bekövetkeztének körülményeit, annak következményeit, a munkáltató és a sérült munkavállaló munkavédelmi szabálysértéseit és a sérült vétkes közrehatását is, azonban bizonyos körülményeknek nem tulajdonított kellő jelentőséget. Így a törvényszék nagyobb nyomatékkal értékelte, hogy a férfi jobb kezes volt,
kétkezi munkát már nem végezhet, és végleges, maradandó fogyatékosságot szenvedett.
Az említett körülményekre tekintettel a törvényszék az elsőfokú ítéletet megváltoztatta, és a fizetendő sérelemdíj összegét 10 millió forintra felemelte – írja a birosag.hu.
Magyari Beátától, akinek három éve ugyancsak egy tésztagép szakított le az alkarját, nemrég viszont még a 20 ezer forintos fogyatékossági támogatást is megvonták. A kilakoltatás szélére sodródott tiszaújvárosi családanya most a 24 ezer forintos baleseti járadékból és abból a 45 ezer forintos keresetéből kénytelen megélni. Ráadásul jövőre a járadék is lejár.
Magyari Beátáék 18 millió forintos kártérítést kértek, de a munkáltató csak négymilliót ajánlott, ezt nem fogadták el. A per még javában zajlik.