Titkos százmilliós megrendelések a közmédiánál

Több százmilliós megrendeléssel bízta meg a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap egykori vezérigazgató-helyettesét, akitől tavasszal közös megegyezéssel váltak meg. Závodszky Zoltán cége készíti egyebek között a Maradj talpon című vetélkedőt. Ez az a műsor, amelynek költségére hiába kérdezett rá a Népszava, válasz hetek óta nem érkezik. Közben folytatódnak az elbocsátások, újabb ismert és elismert rádiósoknak és televíziósnak mondtak fel.

2011. november 17., 10:24

Több százmilliós megrendelést kap a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alaptól (alap) a cég korábbi vezérigazgató-helyettese, Závodszky Zoltán cége, a Show and Game Kft. Závodszky idén május 12-én közös megegyezéssel távozott az alaptól. A hírt Cserháti Ágnes szóvivő jelentette be tavasszal, a közleményben pedig úgy fogalmaztak: "az MTVA köszönetét és elismerését fejezi ki Závodszky Zoltánnak az elmúlt hónapokban a közszolgálati intézményrendszer megújítása érdekében végzett tevékenységéért és sok sikert kíván további szakmai munkájához".

Závodszky cége azóta az alap megbízásából több műsort készít a közszolgálati televíziónak - írta a

Népszava. Cége gyártja egyebek között a Maradj talpon című vetélkedőt, melyből a napokban rendelt meg az alap további 60 epizódott, ami újabb több százmilliós kiadást jelent. Ez az egyik műsor, amelynek gyártásával kapcsolatban hetek óta hiába várja a Népszava a választ. Először szóban, majd írásban kértünk tájékoztatást arról, mennyibe került a Magyarország szeretlek és A Maradj talpon című műsorok licensze, és gyártása. Két héttel később, november 3-án a hatályos jogszabályra hivatkozva ismételtük meg a kérdést, de arra sem érkezett válasz. Závodszky cége gyártotta az alap megbízásából a közszolgálati tévének a Bagi-Nacsával készült műsort is.

A Show and Game Kft. honlapja sem fed fel mindent, mert bár visszamenőleg 1994-ig pontosan nyomon követhető, milyen produkciókat készített a társaság, viszont idén már nem vezetik ilyen pontosan a referencia-nyilvántartást. 2011-ről mindössze a Mindentudás Egyeteme 2.0 című műsor szerepel. Ezt műsort vélhetően azért tüntetik fel, mert már Závodszky vezérigazgató-helyettesi kinevezése előtt is a vállalkozása készítette. A többi produkció viszont elbocsátása után, az őszi műsorstruktúrában került képernyőre - írta a Népszava.

Közben zajlik a második körös létszámleépítés, és csakúgy, mint a nyáron, most is ismert és elismert munkatársaknak mondanak fel. Az Index információi szerint hétfőn 86, kedden 54 emberrel közölték, hogy nincs szükség a munkájukra. Van olyan is, aki három hónapon belül már másodszor kapott erről előzetes értesítését. Mindkét leépítési hullámban érintett Balázs Attila újvidéki író is, aki kulturális szerkesztőként a Kossuth és a Bartók Rádiónak 1994 óta készített irodalmi műsorokat. Az 56 éves József Attila-díjas író az első körben - állítólag ismert közéleti személyiségek lobbizásának hatására - végül nem kapta meg a végleges felmondását. Az Index-nek név nélkül nyilatkozók úgy fogalmaztak: "teljesen felfoghatatlan, hogy Balázs Attila kinek és miért áll útjában, mivel szakmai teljesítményéhez nem férhet kétség, és polgári értékrendje miatt éppen hogy védettséget kellene élveznie".

Nagy nevektől búcsúznak

Mintegy 40 év után elküldik Szalóczy Pált, a Magyar Rádió bemondóját. Ő az, akit a metró és a MÁV utasai is minden nap hallhatnak, ugyanis ő mondja be például azt, hogy "Kérem vigyázzanak, az ajtók záródnak". Megkapta a felmondásról szóló előzetes értesítést Vidák Györgyi jelmeztervező is, aki korábban Emmy-díjat kapott. Nincs szükség arra a légifotósra sem - ő az egyetlen a közmédiumoknál -, akinek az iszapkatasztrófáról készült fotói bejárták a világsajtót. H. Szabó Sándor, az MTI fotóriportere az idén természet és tudomány kategóriában első díjat nyert a Magyar Sajtófotó Pályázaton, október 23-án pedig miniszteri dicséretet kapott. Balogh Zsolt főrendező is erre a sorsra jutott, ő 1969 óta több mint 500 dokumentumfilmet, tévéfilmet és szórakoztató műsort készített a köztévének. Szarajevó kávéház című filmjéért 1998-ban a Monte Carlói Nemzetközi Fesztiválon a zsűri különdíját kapta, korábban Balázs Béla díjjal ismerték el a munkáját- írta a Népszava.