Tiltakozni kell!

– Társával úttörők: először téptek, aztán önfeljelentettek. De miért épp ez a kormányzati intézkedés verte ki a biztosítékot?

– Mert iszonyatosan gyűlöletkeltő, konkrét társadalmi csoportok ellen irányul. Túltolták, legalább annyira, mint amikor az MSZP a kettős állampolgárság kapcsán románozott. Az is, ez is egyértelmű hazugság. Mit mond a kormány? Hogy a menekültek elveszik a munkánkat, miközben azzal vádolja őket, hogy eltartatnák magukat? Mi van?!

– De összegyűlt több mint harmincmillió forint, lesznek ellenplakátok.

– Nagyon tetszik a Kétfarkú Kutya Párt ötlete. Jópofa, és megszólította az embereket. Első körben ötszáz ellenplakát fog megjelenni, a kormány háromszor 333-at tett ki, vagyis mindenkihez eljut az ellenvélemény is.

– A kritikusok szerint az ellenzék és a civilek megint a kormány kottájából játszanak, újra csak reagálnak.

– Igen, mondják, hogy gumicsont, és miért nem foglalkozunk inkább a Quaestor-károsultakkal. Egyrészt az ő érdekükben én nem tudok tenni, ebben az ügyben viszont igen. Másrészt nem gondolom gumicsontnak: ez a propaganda annyira undorító, hogy nem lehet elmenni mellette. Nem igaz, hogy mindenki egyetért vele! Ki kell állnunk azok mellett, akiket támadnak.

– Az ellenzéki világban szinte már fogalom a neve. Régóta szervez tüntetéseket, akciókat, mint amilyen a Fidesz-székházba való bejutás vagy a Sándor-palota erkélyének „elfoglalása” volt, utóbbi azért, hogy Áder ne írja alá Paks kettőt. Hogy kezdődött?

– Már a gimnáziumban is érdekelt a politika, az első tüntetésem 16 évesen óriási élményt jelentett: 2003-ban az iraki háború ellen szerveződött egy hatalmas budapesti demonstráció. Azóta száznál több tüntetésen vettem részt szervezőként – a tízfős demonstrációktól a netadós méretűig. A tüntetések biztosításával kezdtem foglalkozni. Ilyenkor térképeket rajzolgatok, hogy hova kell állniuk a rendezőknek, megbeszéljük, miként kezeljük az ellentüntetőket. Merthogy már nem ordibálnak, taktikát váltottak. A netadós tüntetésre megérkeztek például árpádsávos meg uniós zászlóval, utóbbira rá volt írva, hogy „no”, és így vonultak csöndben. Viszont az emberek hirtelen reagálnak, „Nácik, haza!”, kiabálják. Nekik meg épp ez a céljuk, provokálni akarnak, s a végén az ellentüntetőket kell megvédeni és rendőri segítséggel kivinni. A BRFK-ról viszont – egy-két esettől eltekintve – csak jókat tudok mondani, 2006 óta megváltozott a tüntetésekhez való hozzáállásuk.

– Azért a plakátvédés furcsa lépés volt.

– Azt szerintem is túlreagálják. Ám miután megtettük az önfeljelentést, kerestek egy zsákot, amibe a plakátdarabokat tették. És figyelmeztettek: el ne menjünk anélkül, hogy leragasztanák, lepecsételnék és mi aláírnánk, nehogy valaki beletegyen még valamit.

– Miben mérhető egy tüntetés sikere? A netadónál egyértelmű, de például Áder simán aláírta Paks kettőt.

– A tüntetések, akciók hatására viszont bekerült a köztudatba Pakssal kapcsolatban a korrupció, az orosz elköteleződés. A demonstrációk célja a nyomásgyakorlás és a közvélemény formálása. A kormány olyan, mint a kisgyerek: keresi, hol vannak a határok. Amire a társadalom nagyon hevesen reagál, abból visszalépnek.

– A tüntetési kedv igen hullámzó. Olykor pár hétig aktív az utca, aztán újra jön a csend, az elégedetlenség: megint nem történt semmi, nincs új arc.

– Nagy baj, hogy a magyar társadalom csodaváró. Azt reméli, majd megment minket egy miniszterelnök vagy három fiatal. De ez nem így megy. A netadós tüntetés konkrétan úgy szerveződött, hogy tizenvalahányan összeálltunk, Gulyás Balázs létrehozott egy Facebook-eseményt. Ő még életében nem csinált korábban tüntetést, ezért kért segítséget tőlünk. Utána mindenhol hallottuk, hogy az emberek azt hitték, majd Gulyás Balázs megmenti az országot. Pedig ő semmi mást nem akart, mint hogy ne legyen netadó. Az embereknek túl nagyok az elvárásaik. A plakáttépést is azért csináltuk, hogy megmutassuk: két átlagos ember is megteheti, legfeljebb húszezer forint szabálysértési bírságot kap érte.

– Amúgy mivel foglalkozik?

– A Humán Platform Egyesületben dolgozom.

– Akkor például a munkahely elvesztése miatt nem kell aggódnia.

– Abszolút megértem, ha valaki fél a retorzióktól. De nem lesznek messiások. El kell menni tiltakozni, szavazni, kiállni azért, amit gondolunk. Minél többen vagyunk, annál nagyobb a védettség, és valószínűbb, hogy sikerül az adott ügyet megvédeni.

– Kívülről úgy tűnik, van egy csapatnyi húszas, harmincas a civil világban, aki kormányellenes, kreatív, nem fél. Egy-egy ügyet, honlapot tolnak, utálják a pártosodott baloldalt, de maguk nem akarnak pártot alapítani. Akkor hogyan tovább?

– Nagyon nem értek egyet a reflektálatlan pártellenességgel, hiszen rájuk szavazunk a választáson. A mostani pártok közé nem lehet egyenlőségjelet tenni. Inkább meg kellene találni velük a normális párbeszéd formáját, amelyben a pártok is tiszteletben tartják a civilszervezetek függetlenségét, és a civilek sem válnak egyből pártkatonává, ha úgy tetszik, „álcivillé”, amikor valamiben egyetértenek egy politikai erővel. Nem tartanám jónak, ha egy civil tüntetésen ismert politikus felszólalna, az viszont elismerendő, ha Juhász Péter csinál egy korrupcióellenes demonstrációt vagy Szabó Rebeka kiáll Kishantosért. Ők ezeket a témákat komolyan képviselik, hisznek bennük. Nem úgy, mint a DK, amely inkább rátelepszik a népszerű ügyekre. Például megjelenik Gyurcsány Ferenc, és beviteti magát a Gyorskocsi utcába, mert az LMP-sek a Parlament elé láncolták magukat, miközben köze nem volt korábban a kérdéshez. Az újabbaknak – mint az LMP, a PM, az Együtt – nehéz a helyzetük, mert szeretik őket egy skatulyába dugni az MSZP-vel és a DK-val. Például volt már olyan hallgatói tüntetés, ahonnan elküldték Schiffer Andrást, pedig nem LMP-s kitűzővel jött. Ez szerintem baj, mert jó, hogy támogatja a tüntetést, és nem akarja lenyúlni az ügyet. Gyurcsány meg odamegy két DK-s zászlóval, és róla szól minden. A pártoknak és a civileknek témák mentén kellene együttműködniük.

– Melyek a legfőbb nehézségei a civil munkának?

– Ami a kispártok gondja is: elérni az embereket. Budapesten ez egyszerű, de vidéken, a falvakban nagyon nehéz. Pedig épp ott, ahol csak az M1 nézhető, kellene alternatív információ. Ráadásul ez csak akkor működik, ha helyben van egy elszánt ember. Én hiába megyek oda elmondani a tutit Budapestről, a gondjaikat ők tudják megoldani. A vörösiszap-katasztrófa utáni második napon utaztam Devecserre, s elkezdtem a helyiekkel beszélgetni, motiválni őket, hogy hozzanak létre saját szervezetet. Sikerült, és eredményesek is voltak. Szerintem ebben kell leginkább segítenünk.