Tilos a fürdés ebben a népszerű tóban

Az ország egyik legnépszerűbb tavában tilos a fürdés.

2024. augusztus 2., 11:24

Szerző:

A Borsod-megyében található Arlói-tó vizének sajnos nem kedveztek az időjárási körülmények, és egy darabig csak a látványban lehet gyönyörködni, ugyanis a vízben tilos a fürdés

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya a cianobaktérium elszaporodása miatt elrendelte a fürdőhely üzemeltetésének szüneteltetését – számolt be a boon.hu. 

Dr. Vámos Istvánné, a település polgármestere elmondta a portálnak, hogy az Arlói-tó mostani helyzete az elmúlt hetek forrósága miatt alakult ki. 

Augusztus 8-án lesz a következő vízmintavétel, bízunk benne, hogy addig lesz csapadék, változik a hőmérséklet, és újra helyreáll a biológiai egyensúly. Szezon elején megkaptuk az engedélyt a strand megnyitására, és minden hónapban automatikusan vízmintát vesznek a népegészségügyi szakemberek, hiszen egy működő strandról van szó.

„A vegyes hasznosítású vízfelületeken a hőségen túl az is nehézséget okoz , hogy etetőanyag marad a vízben a horgászok után, és a melegben hamar erjedésnek indulnak. Reményeink szerint a természet begyógyítja önmagát, és minél hamarabb megoldódik ez az átmeneti probléma, és augusztus 8. után újra birtokba vehetik a strandolók a tavat"

– fogalmazott a polgármester. 

(Fo: Strand, tó, bányató, fürdés. 168.hu)