A Magyar Hangnak adott interjúban Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija értékelte a Sorsok Háza projekt kormányzati elkaszálását, a magyar zsidó felekezetek közötti feszültségeket, valamint Izrael jelenlegi háborús helyzetét és a nemzetközi kritikák jogosságát is.
Az elektromos rollerek egyre fontosabb szereplői a közlekedésnek, ezért a rendőrség tisztázott pár szabályt.
Kapu Tibor és társai indulását már sokadik alkalommal halasztják el, most újabb lehetséges indulást jelentettek be.
Agyevő amőba miatt halt meg egy gyermek Párkányban, most az orvos elmondta, hogy mit kell tudni a fertőzésről.
A Nyugati pályaudvar átmenetileg nem elérhető egyes vonatokkal.
2011. szeptember 28., 13:39
Nem is olyan régen még a csapból is a Széll Kálmán terv propagálása folyt, azt sulykolva, hogy minden bajunkra az lesz a megoldás. Az utóbbi időben azonban szinte teljesen eltűnt a kormányzati propagandából, és a jelek szerint egész fejezetei hiányoznak a 2012-es terv alapszámaiból. Nem esik szó például a közösségi közlekedés átalakítására és tehermentesítésére szánt százmilliárdokról, pedig ez a terület önmagában is boríthatja a jövő évi büdzsét.
2011. szeptember 28., 13:38
A QR-kód forradalmasítja a média világát. Segítségével megszólal, életre kel az újság. Próbálja ki ön is! Szeptember 15-től a 168 Óra minden számában tucatnyi írás mögött talál QR-kódot, leolvasva pedig a tartalomhoz kapcsolódó videókat, hangfelvételeket, képgalériákat, kiegészítő információkat. Csupa olyan tartalmat, amely szorosan kapcsolódik a cikkek tematikájához, gazdagítja, színesíti az adott írást. Csak egy okostelefon kell hozzá! Nézze meg az ATV videóját.
2011. szeptember 28., 12:32
A Moody's Investors Service nemzetközi hitelminősítő keddi értékelése szerint "aggasztó precedenst" teremt a magyarországi devizaalapú hitelek csökkentett árfolyamú végtörlesztésére lehetőséget adó törvény.
2011. szeptember 28., 12:03
Népszámlálásra és gyerekcsinálásra szólítják fel a magyarokat címmel közölt írást hétfő délután megjelent számában a francia Le Monde.
2011. szeptember 28., 11:29
Rontotta GDP előrejelzését a GKI Gazdaságkutató Zrt., amely az idén csak 1,5 százalékos gazdasági bővüléssel számol, jövőre pedig a GDP 1 százalékos csökkenését prognosztizálja - derül ki a gazdaságkutató szerdán ismertetett prognózisának írásos anyagából.
2011. szeptember 28., 11:25
A 168 Óra címlapján Mészáros Antónia, aki még nem beszélhet arról, miért kellett eljönnie a köztelevízióból. Megtudhatjuk viszont, hogy a BBC munkatársaként életveszélyes helyzetekben volt már haditudósító, és most – az ATV műsorvezetőjeként – lényegében megint harcvonalban van.
2011. szeptember 28., 10:51
Összefogtak a civilek és az érdekvédők: a héten villámcsődülettel, ülősztrájkkal, félpályás útlezárással, tüntetésekkel tiltakoznak a munkavállalók jogainak sárba tiprása miatt. A demonstrációkat olykor szó szerint a föld alatt szervezték. A hatalom ugyanis ahol lehetett, gáncsolta őket. Vajon csak alkalmi, vagy idővel intézményesülhet is a civilek és a szakszervezetek összefogása? PUNGOR ANDRÁS írása.
2011. szeptember 28., 10:35
Elérte-e a "kritikus tömeget" a kétharmaddal szembeni tiltakozás? A 168 Óra stúdiójában Nagy Csaba és Pungor András.
2011. szeptember 28., 10:15
Bugyi Ferenc, Kevermes polgármestere hétfőn délután lemondott tisztségéről. A volt településvezetőt hűtlen kezelésben találta bűnösnek az orosházi bíróság.
2011. szeptember 28., 09:11
Emelte bruttó 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., s ezzel újabb történelmi csúcsot ért el, a benzin ára nem változik a héten.
2011. szeptember 28., 09:03
A 168 Óra élő rádióműsora, a Szerda 11 szeptember 28-án a drogprevencióval foglalkozik.
2011. szeptember 28., 08:14
Ilyen hangvételű cikkek Magyarországról, magyar kormányról, az intézkedéseiről évtizedek óta nem jelentek meg az osztrák sajtóban. A lapok szalagcímekben követelik Orbán Viktor „megállítását”, a magyar miniszterelnököt a Puszta Putyinjának nevezik, ráadásul a bécsi kormány – nevezetesen az alkancellár-külügyminiszter és a pénzügyminiszter – élesen elítélte a devizahitelek átváltására tervezett csomagot. A szakemberek közül a legmarkánsabban Stefan Pichler, a bécsi Gazdasági Egyetem (WU) bankfakultásának professzora fogalmazott. SZÁSZI JÚLIA interjúja.
2011. szeptember 28., 07:59
A hajléktalanokat is összeírják az október 1. és 31. között tartandó népszámlálás során, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tájékoztatása szerint erre Budapesten és a nagyvárosokban különösen nagy hangsúlyt fektetnek, de valamennyi településen feladata a jegyzőnek a hajléktalanok számbavétele.
2011. szeptember 28., 07:22
Csőbomba robbant kedden egy nagycenki házban, egy férfi 57 éves férfi három ujja leszakadt. Otthonában több robbanószerkezetet is találtak.
2011. szeptember 28., 06:36
Hétfőn (szeptember 26.) egy veszprémi közös képviselő tett feljelentést az egyik bérlő ellen, aki a lakásában található radiátorokat lefűrészelte, majd az azokat értékesítette.
2011. szeptember 28., 05:31
A felfüggesztett börtön miatt le kellene mondania tisztségéről.
2011. szeptember 27., 21:31
Szerdán véglegesíti a kormány a jövő évi költségvetés tervezetét.