Föld alatti forradalmárok

Sok volt a virrasztás, végül egy újpesti wellnessközpont szaunájában pattant ki Kónya Péter fejéből a D-Day ötlete. A rendvédelmisek nem akartak megállni a „bohócforradalomnál”, hiszen az Alkotmány utcai szeánsszal nem értek célt, a kormány megmakacsolta magát. Kónyáék úgy értékelték, hogy bohócsapkát öltve legalább azt tudatosították az emberekben, hogy az egyenruhások fegyelmezettek, békésen demonstrálnak, nem kell tőlük félni.

A fővárosiak körében ugyanis a korábbi Parlament előtti balhé vagy az Andrássy úti tűzoltócsap-nyitogatós, füstbombás felvonulás nem aratott osztatlan sikert. A rendvédelmisek remélik: bizonyítottak, s most már többen csatlakoznak hozzájuk.

Kónya ütős elnevezésű, a bohócforradalomnál is nagyobb demonstrációt akart. A második világháború normandiai partraszállásának fedőnevével a többi között arra utal, hogy a szakszervezetek végre megmutatják, képesek az összefogásra, a kormány elleni egységes fellépésre. De az sem téved, aki a D-Day elnevezést a demokrácia napjaként értelmezi.

A rendvédelmisek azzal is számoltak, hogy nyáron már nem lehet akciózni, mindenki szabadságra, nyaralni megy. Szeptember végén, a parlamenti szezon elindulása után, az első kormányzati intézkedések nyilvánosságra kerülésekor lehet csak nagyobb tömeget összetrombitálni.

Júniusban a vegyészek és a vasutasok Benczúr utcai székházában negyven-ötven szakszervezeti vezető találkozott egymással. Kónya ott adta elő a D-Day ötletét. Azt javasolta, hogy szeptember 29-én kezdődjön a demonstrációsorozat. Jelképes volt a dátum: a rendszerváltozás előtt a fegyveres erők napjának hívták ezt a napot, 1848-ban ekkor kapott ki Pákozd mellett Jellasics serege Móga altábornagy katonáitól.

Kezdetben nem volt teljes az egység: a rendvédelmisek úgy érezték, míg az ágazati szakszervezeti vezetőkkel jól megértik egymást, addig a konföderációk első emberei mintha lassítani akarnák a folyamatot. Óvatosak voltak? Féltékenyek? (Azóta két nagy hal, az MSZOSZ és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma konföderációs szinten csatlakozott az akcióegységhez.)

Kónya előadása az összegyűlt szakszervezetisek szerint túl militánsra sikeredett. Eleinte szokatlan volt a szóhasználat, meglepően elszánt a stílus. Például azt javasolta: a tüntetést szervező bizottságot operatív törzsnek kereszteljék el. Mit is várhattak egy katonától? Végül mégis közfelkiáltással választották Kónyát, a tűzoltó Árok Kornélt és a vegyipari szakszervezetis Székely Tamást vezetőnek.

Történtek közben furcsaságok: megcsörrent a telefon, úgy, hogy senki nem volt a vonal végén. Előfordult, hogy az operatív törzs tagjainak kikapcsolt mobilja mégse bontotta a vonalat. Kollégák szóltak: „Vigyázzatok, lehallgatnak titeket.” Pintéréknek nem tetszett a szakszervezetek ébredése. Később mondvacsinált indokkal be is tiltották a tüntetéssorozat egyik-másik elemét, így például a Parlament előtti demonstrációt is.

„Beadtuk, megtiltották, bíróság kaszált, beadtuk, rendőrség engedte!” – így foglalta össze az engedélykérő folyamatot egy facebookos bejegyzésében Kónya Péter.

– Az a hatalom lépett így, amelyik korábban kiállt a véleménynyilvánítás szabadságáért, és kordont bontott, amikor a Gyurcsány-kormány rendőrsége távol akarta tartani a demonstrálókat a Kossuth tértől – háborodtak fel a szakszervezetisek.

Pedig nem volt min csodálkozniuk. A mindenkori hatalom csak a befolyásolható szakszervezeteket kedveli, mindent megtesz azért, hogy így vagy úgy, kezes bárányokká váljanak.

A kezükre játszik, hogy a rendszerváltozás után meggyengültek az érdekvédők: szervezeteik szétestek, munkahelyek tűntek el, az állami cégeket olykor meglehetősen furcsa körülmények között privatizálták, az új tulaj pedig nem segítette, hogy a szakik a gyárkapun belül megvessék a lábukat.

Minden pártnak megvolt (megvan) a maga érdekképviselete: a kilencvenes években az MSZOSZ-t a szocialisták, a Ligát a liberálisok, a Munkástanácsokat pedig a jobboldal akarta „einstandolni”, vagy legalábbis szövetségesnek tudni. Már az Antall-kormány igyekezett gyengíteni a szakszervezeteket. Orbán Viktor első kormányzása idején össze sem hívta az érdekegyeztetés legfontosabb fórumát, az Országos Érdekegyeztető Tanácsot. A Medgyessy- és a Gyurcsány-kormány posztokkal igyekezett kiengesztelni, jutalmazni az érdekvédőket.

A politikusok mindig is játszottak a szakszervezeti vezetőkkel: ha nem tudták integrálni, igyekeztek lejáratni őket. Nyilvánosságra hozták a fizetésüket, fotó készült a házukról, megszellőztették a múltjukat.

„Alámerült” az operatív törzs: a szervezők pincékben gyűltek össze tanácskozni. Az underground, föld alatti „forradalmárok” keresték azokat helyeket, ahol nincs térerő, s nyugodtan lehet ötletelni: így lett honlap, szórólap, Facebook-csoport.

A szervezők látták, míg a rendvédelmisek már átlépték a Rubicont, elegük van a kormányzat pökhendiségéből, becsapottnak, megalázottnak érzik magukat, addig a civilek még csak most kezdenek ébredni. Így is sokan csatlakoztak hozzájuk, pártpolitikusok is szimpatizálnak velük. Ám – állítják – nincs mögöttük egyetlen politikai erő sem.
– A szakszervezetek és az ellenzéki pártok kényszerszövetségesei egymásnak. De ad hoc ez a kapocs! – figyelmeztetnek.

Augusztus végén ismét a Benczúr utcában találkoztak a szakszervezeti vezetők. Először szeptember 29-re időzítették a tüntetést, ám a vidékiek szóltak, csütörtökön nehéz a munkahelyről szabadulni, így szombatra csúsztatták át a happeninget. Elhatározták: a vasutasok, a vegyiparosok, a civilek flashmobokkal (villámcsődülettel), félpályás útlezárással kezdik, a rendvédelmisek ülősztrájkkal folytatják.

– Ez csak a kezdet – súgják az érdekvédő vezetők. – Intézményesülhet a civilek és a szakszervezetek összefogása.

Tüntetéseken, kerekasztal-beszélgetéseken ehhez keresik a formát: hálózat legyen, egyesület, vagy a lengyel Szolidaritáshoz hasonló mozgalom? Ma még nem tudják rá a választ.

– Míg korábban a civilszervezetek igyekeztek megkülönböztetni magukat a pártoktól, felszólítani a politikusokat, hogy ne vegyenek részt a demonstrációikon, most már erre nincs szükség. A civilek ismertté váltak, már nem moshatók össze a tüntetésen esetleg megjelenő politikusokkal – állítja Juhász Attila.

A Political Capital elemzője szerint a civilek és a szakszervezetek összefogása csak akkor válhat ellenzéki erővé, ha a pártosodás útjára lépnek. Ehhez vezető arcok, pénz és program kell. Juhász Attila szerint a felülről létrehozott politikai pártok, szervezetek ideje lejárt. Az LMP és a Jobbik is alulról építkezve vált politikai tényezővé. Vonáék pártjánek ez éppen egy „civil” mozgalomra, a gárdára támaszkodva sikerült.

Kiszelly Zoltán politológus szerint a gazdasági helyzettel, a frankválsággal szembeni elégedetlenséget ma legjobban a szakszervezetek tudják „meglovagolni”. Emellett sokan csalódtak a pártokban, nő a bizonytalanok tábora, amit a civilszervezetek tudnak kihasználni. Kérdés, hogy van-e ehhez programjuk, és a Fidesz–KDNP-s kétharmaddal szembeni tiltakozás elérte-e már a „kritikus tömeget”. Kónyáéknak és a civileknek is sikerült több tízezer embert az utcára vinniük, de nem tudtak egy nagyságrenddel továbblépni.
Eddig még nem...

Az Egymillióan a Demokráciáért Egyesület felhívása: