Tegnap Pintér, ma Balsai

2012. május 9., 22:31

Balsai Istvánt, aki mostanában alkotmánybíró, DK-s aktivisták buktatták le, Pintért egy jobbikos honatya. Pintér néhány órával később elismerte, Balsai még nem szólalt meg. De biztos, hogy ő is a sofőrrel viteti el a balhét.

Valószínűleg van más közös vonás is a két történetben: a fontosság tudata, s az, hogy a fontos ügyek intézése közben egy apró, senkit nem bántó stikli megengedhető.

Persze ez utóbbiban nem lehetünk biztosak. Hiszen Balsai még nem szólalt meg, Pintér pedig elmagyarázta, hogy nem is történt szabálytalanság. Nos, itt érdemes egy percre megállni.

Az mindenkivel előfordulhat, hogy autóval egy percre megáll például egy kapukijáróban. Az utas kiszáll, mondjuk pénzt vesz ki a bankautomatából, s addig ott várjuk, a kormánynál ülve. Ha véletlenül kijön a kapun egy kocsi, akkor arrébb gurulunk. A dolog megoldható, ezért jó, ha a szabályok rugalmasak.

Most is ennyi történt volna? Belügyminiszter úr eljött a képviselői irodaházba, tanácskozni vagy egy bizottsági ülésre: aligha néhány percre. A gépkocsivezető pedig leparkol. És hosszan várakozik, őt ezért fizetik.

Pintér szerint „az első kérdés, hogy a gépkocsivezető kiszállt-e az autóból, és hogy jött-e olyan gépjármű, amelyiket fogyatékos vezetett”. És ha ilyen autó jött? Pintér sofőrje azt aligha veszi észre, hiszen jönnek-mennek az autók, és azokat 99,9%-ban nem mozgássérült vezeti.

De ennél rosszabb a dolog a másik oldalról: Jön egy mozgássérült a kocsijával, s a neki fenntartott parkolóban már áll egy autó. Honnan tudhatja szerencsétlen, hogy valaki illetéktelenül foglalta el a helyét? Álljon oda, feltételezve, hogy valaki csak szabálytalankodik az ő helyén? ... És mi van, ha valaki jogosan áll ott: kezdjen el vele kellemetlenkedni?

A helyzet ennél súlyosabb: a belügyminiszter kocsiján megkülönböztető jelzés is volt. Kezdjen el szívózni a mozgássérült egy ilyen nagyon hivatalos autóval?

Szóval, értékeljük a rugalmas szabályokat, és nagyra tartjuk a belügyminiszter gyors észjárását, de ez nagyon nem kerek.

Különösen zűrös ez egy kormány tagjától, ha az a kormány a rendet hirdette meg.

Különösen, ha ez a belügyminiszter azt is megígérte, hogy két hét alatt megteremti azt.

Különösen, ha ez a kormányzat épp most fogadtatott el egy csontkemény szabálysértési törvényt. Rugalmatlan bírságolással. És amikor az ember már-már azt érzi, hogy a hiányzó költségvetési bevételeket nemcsak újabb adókkal, hanem bírságokból akarja beszedni.

De ha már mindez így alakult, akkor illendő volna, ha egy belügyminiszter nem a szabályok rugalmas értelmezésében járna elől, hanem a példamutatásban.

Fideszfigyelő: Tegnap Pintér, ma Balsai