Tarolt a Fidesz

Ridegtartás van. A kék újságírói csuklószalag csak a sajtóközpontba jó és a földszint elkerített részére, ahonnan némi tülekedés árán majd fotografálni lehet a nyilatkozó, sőt megnyilatkozó győzteseket. A kordonnal leválasztott szellősebb részen a narancsbelépős celebek mutatják magukat egymásnak és az újságíróknak. Itt beszélget majd Balázs Péter színművész a kremlinológus Gereben Ágnessel, miközben vágyódó pillantásokat vet a kamerákra. Mága Zoltán nem annyira szemérmes, ő előre megrendeli a fotót, majd feltűnik Pintér belügyminiszterrel: most tessék fényképezni! A kívül hagyott szakmát kissé lekezelő együttérzéssel figyelik a bennfentes újságírók, köztük az állítólag közszolgálativá lényegült, ám narancsbelépős Halász Zsuzsa.

A sajtóközpontban egy fia szék sincs. Hogy akad, akinek itt kell számítógépbe írnia tudósítását? Nagy ügy! Hemingway is állva írt! A tévéseknek szánt termecskében méterenként más stáb dolgozik. Rogán Antalnak kerülgetnie kell a statívok lábát, a kábeleket, ahogy egyik székből a másikba vándorol: úgy körbenyilatkozza a termet, hogy szinte saját magával jön szembe. Az alacsony részvételt firtató kérdésekre válaszol: az elégedetlenek biztos elmentek szavazni, ez csak értékesebbé teszi a Fidesz számára kedvező végeredményt. Akinek nem jut az V. kerületi polgármesterből, azt Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár igazítja el: a 168 Órának például megerősíti, igenis lehet úgy adni az embereknek, hogy nem velük fizettetik meg az árát, majd a nagy gazdasági erőcsoportok állják a cech egy részét, a többi pedig összejön, ha megszűnik a pazarlás és a lopkodás.

Az utcai ünneplésre elkerített téren kivetítő, rögtönzött színpad, lacipecsenye és punnyadás van. Most már minden jobb lesz, hogy tényleg elmennek a kommunisták, bizakodik egy hetven körüli asszony, aki fiával és barátnőjével érkezett: hátha láthatja a Viktort. Csalódni fog: ehhez a jelenlévő keveseknek hozniuk kellett volna fejenként vagy húsz embert.

Visszamegyünk melegedni a sajtóközpontba.

A szocialistáknál csak a baloldali ajtón juthatunk be a Jókai úti székházba, a másikat bezárták. Rossz ómen: mindenki jobb oldalon próbálkozik először. Fent az emeleten öt óra óta ülésezik az elnökség. Gyurcsány nem jött el. Telefonon tartják vele a kapcsolatot – mentegetőznek az aktivisták. Forró ez a pite! Nyolc után Szanyi kapitány bukkan elő az emeleti labirintusból:
– Az alacsony részvétel bizonyítja, hogy nincs és nem is volt fülkeforradalom. Átverés az egész!
Szerinte a szocialistáknak kevés volt a kampányidő arra, hogy megmutassák igazi arcukat, a Fidesznek viszont elég volt arra, hogy ne látszódjon ki a „patája”.

– A pata erős volt? – somolyog, aztán javít: – Nem látszódott eléggé a Fidesz rosszabbik arca.
Ez már píszi. Üres a szimpatizánsi terem. Sehol a régi had, de azért eljött egy-két utolsó mohikán.
– Ha csak hárman leszünk is a pártban, én itt leszek – tesz az egyik magánesküt.
Amikor az adatok feldolgozottsága meghaladja az ötven százalékot, a sajtószobában felvonul a teljes elnökség. Mesterházy Attila elnök értékel:
– Az MSZP a vártnál jobb eredményt ért el.
Grafikont mutat: a tavaszi 16,8 százalékos eredményt 22,1 százalékra javították.

Horváth Csaba gratulál Tarlósnak, ígéri: együttműködik vele.

A folyosón folytatódik a névtelen suskus:
– Az ellenzéki pártok harcát megnyertük. A második legnagyobb erő mi vagyunk.
Balogh András elnökhelyettes egy tévéstábnak nyilatkozik:
– Sokkal markánsabb, világosabb baloldali politikára van szükség.
Kint Szanyi kapitány vállát veregetik a dohányos aktivisták, bent már tervezgetik a jövőt, és közben tudja mindenki: Gyurcsány hamarosan lépni fog.

Vona Gábor és felesége diszkrét kézfogások és halk sziázások közepette érkezik – s távozik is a dupla ajtajú, VIP-folyosót rejtő átjáró felé. Amelyet mindvégig két-két pár exgárdista (egy-egy kopasz, egy-egy lófarkas) fekete ruhás pártőr védelmez. A Jobbik-vezetésből csak az odavezető folyosót, s az ott szorgoskodó pincéreket látni.

A terjeszkedő unalom közepette csillapíthatatlan a média éhsége. Fotósok hada követi azt is, amint két szervező jobbikos pulpitust hurcol a placc közepére. Dúró Dóra szóvivő elegánsan elmajszol egy ásítást. Staudt Gábor olykor emberei kíséretében előbukkan, s laptopba görnyedve figyeli a lassan csordogáló adatokat. Hatvanas urak elemzik hümmögve a híreket. A lényeg az, hogy a Jobbik megveti a lábát az önkormányzatokban. Egyikük a párt ügyvédje, korábban rendőr is volt: akkor bizony ikszelték a cigánybűnözést a statisztikában. S hogy milyen a (szebb) jövő?

– Az ingatlaneladás csökken, a válások száma nő, ahogy egyre szarabb az élet – gyorskalkulál. – Aztán gondoljon rám, ha úgy adódik, kap tőlem egy akciós válást. Számlára mínusz ötven százalék.
Lehűtjük, nem aktuális a biznisz.

– Akkor írunk házassági vagyonszerződést!
Inkább Gaudi-Nagy Tamás sziporkáit körmöljük arról, hogy „nem elég az elszámoltatás, társadalmi nyomás alá kell helyezni a bírói kart, és közkegyelem szükségeltetik”.

Mielőtt teljesen kihunyna az érdeklődés, végre Vona visszhangzik a mikrofonból, a pártvezetéssel maga mögött (mínusz Morvai EP-képviselő) summáz: a most megválasztott több száz képviselővel a Jobbik véglegesen megvetette a lábát a hazai közéletben, a fővárosa pedig Tiszavasvári lett. A pártelnök ígéri, utóbbit mintavárossá teszik, ezzel bizonyítva, mit jelent, ha jobbikos polgármester vezet egy települést. Utóbb kiderül, Hencidán is jobbikos politikus őrködhet az elszámoltatás, a munkahelyteremtés és a közbiztonság felett – ám mire a hír megjelenik, a mikrofonok már a táskák mélyén lapulnak, a sajtómunkások szétszaladtak.

Vagy nyolcvan „környezetbarát újságíró” nyüzsög eredményekre várva az LMP aprócska zöld szigetén, a Bajcsy 37.-ben. Sok jóra nem számíthat a párt: ez már az első eredményekből, alig hatszázalékos feldolgozottság mellett is látszik. Karácsony szóvivő kicsit savanykás. Nehezményezi: kevés a voksoló, az új pártnak tavasszal sok ad hoc szimpatizánsa volt, aki a fülkébe lépve jobbról fideszes nevet látott, balról Bástya elvtársat. Ijedtében szavazott az LMP-re.

Tavasz már régen volt: a kis LMP most csöndben fogyatkozik, olvad, mint a csokinyúl a Szaharában.

– Megutálni nem volt miért bennünket, megszeretni még nem volt idejük – mondja vállvonogatva Szilágyi képviselő, akit a Nyugati aluljáróból ismerünk, magányos szórólapozó korszakából.
Itt a büfé is környezetbarát. Finoman elkerüljük a padlizsánkrémet, a répatortát, a zellerpogácsát, hogy ókonzervatív irányba, a csokis fánk felé terelődjünk. Halk taps, sikoly a pártalkóvból. A tar PR-es bágyadtan jelenti:
– A Jávor megelőzte a jobbikos Staudtot. De ezt előre tudtuk.
Így is van. Staudt Kőbányán erős, mint a vas, a belvárosban Jávor leveri. Persze ez csupán helyosztó. Tarlós mindent kaszál.

Szijjártó diadalmasan jelenti az Aranytízben: a megyei jogú városok 95 százalékában a Fidesz adja a polgármestert, a megyei közgyűlések 100 százalékát vezetik a kormánypártok politikusai. Orbán Viktor kész a következtetéssel: „Húsz éve a magyarok egységesek voltak abban, hogy mit nem akartak, ma arra is választ adtak, hogy mit akarnak.” A mondat persze csak azt a tételt erősíti, hogy az önkormányzati választások eredményét hagyományosan könnyű úgy értelmezni, ahogyan az értékelő úri kedve tartja.

A krónikás inkább arra figyel: vajon Tarlós észrevette-e, hogy nemcsak fideszes voksokat kapott? Tény, az új főpolgármester megígéri: ezután emberszámba, politikusszámba veszik majd az ellenzéket. A mostani Fidesz-érában ez igazán innovatív kezdeményezés.

Még nincs este 11, amikor szétszéled az eredményváró közönsége. Az Arany János utcai metróállomás körül minden kihalt. Csak az egykori telefonfülkék helyén van némi mocorgás. Itt összebújva próbál aludni három hajléktalan, de nehéz az álmuk. Talán sejtik, számukra is új korszak köszönt be.