Tarlós szerint Budapest nem nyerte volna el a 2024-es olimpia rendezési jogát, pedig két éve még nagyon hitt benne
A Fidesz médiaalapítványába került Nemzeti Sportnak adott interjút Tarlós István főpolgármester, akiről egyre-másra derül ki, hogy korábban teljesen mást gondolt bizonyos fővárosi ügyekről. Kilenc évvel megválasztása után például nemrég rájött, hogy Budapest sok lakosát zavarja a Red Bull Air Race műrepülő-verseny a Duna fölött, ezért betiltotta azt.
Most hirtelen arra is fény derült, hogy hiába támogatta teljes mellszélességgel a kormány olimpiai pályázatát 2024-re (Budapest visszalépése és Los Angeles 2028-os rendezési jogának odaítélése miatt Párizs nyerte a rendezést), Tarlós valójában egyáltalán nem hitt abban, hogy Budapest megrendezheti az ötkarikás játékokat.

„Nem hiszem, hogy elnyertük volna a rendezés jogát, de még hónapokig meg tudtuk volna mutatni Budapest szépségét, előnyeit, ha egy isten tudja, honnan jött társaság nem az olimpiai pályázat megtorpedózásával próbál betörni a politikába. Más megoldást kellett volna választania...” - mondta az interjú elején a főpolgármester.
Szavaival a Momentum Mozgalomra utalt Tarlós, akik 2017 februárjára összegyűjtötték az olimpia rendezéséről szóló fővárosi népszavazás kiírásához szükséges számú aláírást, emiatt a kormány visszavonta a pályázatot.
Az MTI tanúsága szerint azonban a főpolgármester 2017. január 20-án nagyon is lelkesen állt ki az olimpia megrendezése mellett, miközben tudta, hogy nem fogjuk megrendezni. Az olimpia Tarlós szerint azért fontos, mert
- a sportértéke óriási,
- megérdemlik a magyar sportolók,
- Budapest jól jár, az bizonyos,
- Budapest több beruházást valósíthat meg, amelyek az olimpia után is itt maradnak,
- ezért aki Budapestet szereti, az nem írja alá az ívet.