Taní-tani: Hiller István a múltidézésről

- Az interneten terjed egy kisfilm, amelyben ELTE-s bölcsészhallgatókat is kérdeznek egyebek mellett arról, mikor volt a második világháború. Egyesek az 1830-as, mások az 1970-es évekre tippelnek, sokan passzolnak.

– Másfél évtized alatt négyszeresére nőtt a felsőoktatási hallgatók létszáma, jelenleg négyszázezer körüli. A bővüléssel egyetértettek az egymást követő kormányok, a növekedést munkaerő-piaci igények indokolták. Én 2006-ban mondtam először, hogy a mennyiség helyett a színvonalra kell helyezni a hangsúlyt. Csakhogy az oktatás nem tőzsde, hogy délelőtt tízkor megtesszük tétjeinket, és kettőkor kiderül, nyertünk-e. Nagyjából öt-nyolc évre van szükség ahhoz, hogy a folyamat eredményt hozzon.

- Egyelőre nagyon nem hoz. Elég kínos, amikor az ELTE-s bölcsészek egymás után vonják meg a vállukat Eötvös Loránd szobra előtt, hogy fogalmuk sincs, ki ez az alak.

– Huszonöt évvel ezelőtt egyetemistákat állítottak meg, van-e fogalmuk arról, április tizenegyedike milyen nap. Húsz megkérdezett bölcsészből egy tudta, hogy a költészet napja, József Attila születésnapja. Szóval nem igaz, hogy a múltban minden rendben volt, a változás pedig mindent tönkretett. A mai kereszténydemokrata vezetésű oktatásirányítás az „előre a múltba” koncepciót képviseli: a hetvenes éveket hozná vissza, amikor kék iskolaköpenyben, hátratett kézzel ültünk a padban. Ráadásul abszolút szakmaiatlan azt képzelni, hogy mindez visszahozható.

- Ormos Mária szerint az egyetemek diplomás analfabétákat képeznek.

– A mostani egyetemista korosztály az internet nemzedéke, azt hiszi, a világnak olyan szeletét ismeri, amelyet a korábbiak nem. Kevésbé fontos számára, hogy fel tudja sorolni az Árpád-házi királyokat. Ezért az oktatási koncepcióváltás lényege, hogy harmónia legyen a lexikális tudás és az alapkészségek között. Azaz: ha, mondjuk, IV. Kun László érdekel, tudd, hova kell fordulni a válaszért. Sokat vitáztam Pokorni Zoltánnal, Magyar Bálinttal, de miközben a hangsúlyokat máshova tettük, ebben egyetértettünk. Velük egy koordináta-rendszerben mozgunk. Hoffmann Rózsával nem. Nem értem például, mi baja az egész bolognai rendszerrel. Nem értem, miért nem képes elfogadni: az ország és az oktatásügy elemi érdeke, hogy része legyünk az európai egységes felsőoktatásnak.

- Az államtitkár asszony azt állítja, nem megszüntetni, hanem csak felülvizsgálni akarja a bolognai rendszert, mert úgy véli: önök nem készítették elő a bevezetését.

– Felülvizsgálatra szorul? Ez kétlelkű állítás. Valójában ki nem állhatja, de mivel Európa és benne a magyar felsőoktatás zöme a bolognai rendszer híve, ezért visszafogja a gondolataiból sugárzó ellenszenvet.

- Úgy tudni, minden érintett elfogadta a felsőoktatási alapkoncepciót, már csak a részletekről folyik vita.

– Ami egyeztetés címén az elmúlt háromnegyed évben zajlott, az szakmailag elfogadhatatlan, üres. Mi éveken át működtettük a Felsőoktatási Kerekasztalt, ahol egymás mellett ültek a rektorok, az Akadémia képviselői, valamint a hallgatók, a munkaadók és a szakszervezetek delegáltjai. Hoffmann Rózsáék hányszor hívták össze ezt a fórumot? Az nem egyeztetés, hogy e-mailen állítólag rengeteg támogatás érkezett. A hallgatók és a rektorok ellenében még egy életképes koncepciót sem lehet sikerre vinni, nemhogy ezt.

- Arról az elgondolásról beszélünk, miszerint csak azok az egyetemi karok kapnának működési engedélyt, ahol a tudományos fokozattal rendelkező oktatók száma eléri a hatvanhat százalékot. Erre viszont négy év türelmi időt kapnának a tárcától.

– Egy király nyilvánítja így ki az akaratát, aki azt várja, a többiek köszönjék meg, hogy méltóztatta közzétenni a deklarációját, hátrálva vonuljanak ki, és valósítsák meg. Nem véletlen, hogy a Navracsics miniszterelnök-helyettes úrnál történt egyeztetés után kiderült: a kormány nem tárgyalja a koncepciót. Amelynek bevezetése esetén negyvenöt egyetemi kar szűnne meg, köztük a SOTE általános orvostudományi, a Szegedi Egyetem, az ELTE és a közgáz három-négy kara. Ugyanez a helyzet a közoktatásban. A közoktatási törvény koncepciójának vitája eredetileg december első harmadától a hónap végéig tartott. Nem hiszem, hogy sokan a karácsonyfa alatt paragrafusokról egyezkedtek. Aztán csak erős szakmai-politikai nyomásra hosszabbították meg az egyeztetés határidejét.

- Hoffmann Rózsa szerint ön egy bukott kormánypárt vezető politikusaként beleköt mindenbe.

– Az oktatásban ma a különbség nem kormány és ellenzék, hanem felfogások között húzódik. Az érv, miszerint szakmailag az a helyes koncepció, amelyiknek a pártja nyert a választásokon, arra a színvonalra emlékeztet, amikor a hallgató Eötvös Loránd szobra előtt nem jön rá, mit jelent az E és az L betű az ELTE nevében. De ha mégis így számolunk: húsz év alatt 12–8 arányban nekünk van igazunk. A lényeg: az iskolarendszer akkor működőképes, ha gyermekközpontú. Márpedig így nem lesz az.

- Hoffmann Rózsa szerint ők mindenben a gyerekre helyezik a hangsúlyt.

– Eddig néhány törvénymódosítás – például a buktatásról – elhalt, vagy elhalasztott koncepció fémjelezte a kereszténydemokrata oktatásirányítást. Mindegyikben intézményről, pedagógusról, irányításról volt szó. Hittel cáfolhatom: egyik sem a gyerekkel foglalkozott. Természetesen nem állítom, hogy az én időmben minden rózsás volt, de valamennyi nemzetközi felmérés azt bizonyítja, hogy jó irányba tartottunk. Ami viszont most történik, az rombolás.

- A szaktárca építkezésről beszél. És azt állítja, több pedagógus kap munkát, amint a kormány visszaadja azt a százmilliárdot, amelyet az előző hatalom vont ki a közoktatásból.

– Komolytalan. Pár hónapig még napirenden lesz, aztán egyszer, évtizedek múlva majd szakdolgozatot írnak belőle. Vajon ismerik a számokat? 1980-ban 1 millió 180 ezer diák tanult a magyar általános iskolákban – jelenleg 765 ezer. A pedagógusok létszáma közötti különbség viszont alig néhány ezer. Ehhez képest ma ötvenezerrel több pedagógust akar az államtitkár asszony, és 130 milliárdot kér az életpályamodellre, a teljes koncepcióra pedig 324 milliárdot. Mindeközben a kormányzat 250 milliárdos elvonásra készül, ezen belül az oktatástól 3,2 milliárdot von el. Abszurd.

- Mit gondol a középiskolások számára előírt ötvenórás önkéntes humanitárius kötelező munkáról?

– Ki fogja megszervezni, hogy százezer érettségi előtt álló fiatal összesen ötmillió munkaórát eltöltsön valahol, odajusson, egyen, esetleg ott is aludjon?

- Mondjuk az önkormányzatok.

– Hát akkor kérdezzék meg tőlük! Kíváncsi vagyok a válaszra. Az biztos, hogy sem az önkormányzatok, sem a pályázat nyertesei nem teszik meg ezt ingyen.

- A hivatalos indoklás szerint a szociális rendszerben bőven elkel a segítség.

– És ez lenne a megoldás, miközben a szociális szférában megszorításokra készülnek? Ezt tenni az érettségi vizsga kötelező feltételének? Rossz irány.

- Ha Hoffmann Rózsa azt mondja, fehér, ön azt: fekete. Vagy fordítva.

– Rosszabb a helyzet. Én azt mondom: fehér. Hoffmann meg azt: körte.

A múlt héten Hoffmann Rózsát kérdeztük oktatáspolitikai kérdésekről. A beszélgetésen szó esett az államtitkár asszony és Hiller István, illetve Pokorni Zoltán vitájáról. Ezért kértük most interjúra Hiller Istvánt. Kerestük Pokorni Zoltánt is. Ígéretet kaptunk, hogy rövidesen visszajeleznek, készíthetünk-e interjút a volt oktatási miniszterrel.