Sztrájkol a tévé: nem készít és nem ad műsort

Háromhavi számlával, több mint 2,5 millió forinttal tartozik a Csongrád Televíziónak az önkormányzat.

2011. november 10., 05:10

A Délvilág napilap

beszámolójaszerint minden eseményt rögzít, de egyelőre nem készít híradót és nem ad saját műsort a Csongrád Televízió. Csongrádon 16 éve nem az önkormányzat alapított városi televíziót, hanem a több országos csatornának is bedolgozó Donka Ferenc. A közszolgálati műsorok készítésére szerződést kötött az önkormányzattal, ebben az is benne foglaltatik, hogy a tévé közvetíti a képviselő-testületi üléseket. Az egyik rendkívüli ülésről most nem tudósítottak. Majd minden eseményen forgat a stáb, de nem készít és nem ad műsort október 28-a óta.

A sztrájk oka, hogy a televízió három legutóbbi számláját nem fizette ki az önkormányzat által alapított cég, a Csongrádi Városkép Nonprofit Kft. Két és fél millió forintról van szó. Donka azt mondja, az ő méretükhöz képest ez elég ahhoz, hogy fönnakadást okozzon. Mihelyt a pénzt megkapják, leadják, amit felvettek. Donka biztos az igazában, és reméli, sikerül megegyezni.

Hajó Edina, az önkormányzat sajtóreferense a Délvilág napilapnak azt mondta, a bevételek most sehová sem úgy érkeznek, ahogyan az várható lenne, ez országos tapasztalat, és a tévé igazán megtehetné, hogy most saját erőből működik egy kicsit. A sztrájk pedig szerződésszegésnek számít. Donka a saját erőből működésről azt mondta, ő már a kifizetetlen számlák után is befizette az áfát, ami 500 ezer forint. A lap kérdésére, miszerint nem merült-e fel a képviselő-testületben, hogy évi 8,5 millió forintért drága ez a közszolgálat a városnak, Kőrösi Tibor polgármester azt mondta, ez mindig szóba kerül. Ám szó sincs arról, hogy az önkormányzat ki akarná éheztetni a tévét: időben átutaltak a Városkép kft.-nek annyi pénzt, amennyire szükség van, de más bevételei nem úgy teljesültek, ahogy várta, ez a késlekedés oka – mondta a polgármester. Hozzátette: az éves támogatásból már így is faragtak, korábban 5–6 millióval többet kapott a televízió.