Szombaton még elázhatunk de vasárnap nyugodtan napozhatunk

Talán mégsem jön be a Medárd napi hiedelem. 

2022. június 11., 16:58

Szerző:

Szombaton általában gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. A legkevesebb felhő a nyugati, északnyugati megyékben valószínű. Főként a középső országrészben és a Tiszántúlon helyenként előfordulhat zápor, zivatar. Éjjel elsősorban a Dunántúl keleti részén, illetve a Duna-Tisza közén lehetnek még erősebben felhős körzetek, vasárnap hajnalra csaknem mindenütt csökken a felhőzet. Az éjszaka első felében mindenhol megszűnik a csapadék.

Vasárnap jobbára derült vagy gyengén felhős, napos idő várható. Csapadék nem valószínű. Az északi szelet sokfelé élénk, helyenként erős lökések kísérik. Zivatar környezetében is lehetnek erős vagy viharos széllökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 19 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 26 és 31 fok között alakul.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Shutterstock)

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.