Szobapolitikus

– Most kaptunk három kiló darált húst, így három hétvégére is jut belőle, de még mindig a tojásos nokedli a leggyakoribb ebéd nálunk – idézi fel korábbi cikkünk címét, amíg átevickélünk a behavazott kerten.

A ház lépcsőjének rozsdás gyerekbicikli támaszkodik, az asszony „járműve”. – Egyik nap bicajjal mentem ki a pályaudvarra, és ott hagytam. Visszafelé már nem volt meg. Akkor engedtek ki valakit, két hét alatt negyvennyolcat ellopott. Most ezzel járok.

Kampánybusz helyett.

Öt lányából kettő már itthon van, tanul. A legkisebb, a másodikos Emese nyelvtanozik, majd jöttünkre boszorkánymaszkot húz, farsangra gyakorlatozik, ölbe nyalábolja Napóleont és Szöszkét, a család macskáit. Pörög, mint az édesanyja.

Ilona lajstromozza az elmúlt évet: megmaradt a víz- és a gáztartozás, a folyószámlahitel hatszázezerről egymillió fölé ugrott, s lett még személyi kölcsön, hitelkártya-tartozás. Ő még mindig állást keres, férje bruttó 107 ezres vagyonőri fizetése mellett a 80 ezres családi pótlékból és az önkormányzattól kapott, 9700 forintos lakásfenntartási támogatásból élnek. Amikor júniusban hallott a Krízisalapról, azonnal igényelte az egyszeri támogatást. Október végén utalták a százezer forintot.

– Akadt, aki azt mondta, ebből a számlákat illett volna befizetnem. De mit tegyek, ha itt a tél, a gyerek megcicisedett, új kabát kellett neki...

Ilona letette az érettségit, kétéves OKJ-s tanfolyamon intézményi kommunikációt tanul. – Lehetnék majd újságíró, marketinges, dolgozhatnék a médiában – sorolja egy szuszra. – Háromszázhatvan óra szakmai gyakorlat kellene, de mindenhonnan elküldenek azzal: nincs pluszemberük arra, hogy velem foglalkozzon.

Szervezői alkat

Az asszony újságszerkesztő szeretne lenni. Azokról a konferenciákról, amelyekre eljut, most is riportokat ír, és gyakran fotóz. Mutatja a képeket a rendezvényekről meg a lányokról, és egyikük, Tünde munkáiról. Ő Pestre jár képző- és iparművészeti szakközépbe, imád rajzolni, festeni. Egyik képén gigantikus sárkány tekereg, a másikon – egyszerű ceruzarajz – kopott rojtos plüssmackó ül magányosan egy padon, téglafal árnyékában. – Számomra ez a gyerekszegénység – nézi Ilona.

Aztán megint számol, rutinból. – Tündének kell tempera, papír, tustinta, egyetlen ecset nyolcszáz forint. Az osztállyal néha bölcsődéket, óvodákat festenek ki. Már beszéltem a polgármesterünkkel, hogy a mi családsegítőnket is megszépíthetnénk.

Ilona szervezős alkat. Fejében állami szervezetek, egyesületek és alapítványok, nevek és címek a kívülálló számára kusza, neki mégis logikus hadrendje. A segítségek labirintusa. – Évek óta tartom a kapcsolatot a KDNP-s Lanczendorfer Erzsikével, az SZDSZ-es Béki Gabriellával, a szocialista Vidorné Szabó Györgyivel és Korózs Lajossal. Amikor Bajnai Gordon a Corvinus Egyetemen tartott előadást, megkértem a munkatársait, küldjék el az előadás linkjét.

Nem értette, a miniszterelnök miért beszél arról, hogy megmenekültek a devizahitelesek. – A svájci frank alapú jelzáloghitelem a válság kezdetén 24 ezerről 34 ezerre ugrott. Ma is ennyi, pedig sokat erősödött a forint.

Ilona kérdez, utánajár. Ha egy számára érdekes jegyzőkönyv hiányzik, addig levelez, amíg az irat felkerül a világhálóra. – 386 képviselőből jó, ha páran válaszolnak nekem, miközben mindegyik azt mondja, nyitottak a lakosság véleményére.

December végén olvasta, hogy a Civil Mozgalom képviselőjelölteket keres. Seres Mária szervezetének korábban ő is segített aláírásokat gyűjteni a képviselői költségtérítés szabályozásának megváltoztatása érdekében. – Rájöttem, ha négy fal között mondom a magamét, annak nincs sok értelme.

Így hát regisztrált, jelentkezett, aláírta a párttá vált szervezettel a „társadalmi szerződést”. Január elején már tartottak megbeszélést, fotózkodtak. – Most az a cél, hogy minden körzetre jusson egyéni jelölt. Egyelőre van, ahol egy helyen négyen indulnának. Azt is megmondták, hogy nem kapunk pénzt a kampányra. Talán, ha minden jól megy, a legvégén képviselőnként húszezer forinttal elszámolunk.

Vagyis a kampányfinanszírozást a családi büdzséből kell megoldani. Ilona úgy kalkulál: egy alapítványnál ingyen kinyomtat tizenhat plakátot (ennyi település jelöltje lenne), egyik lányának tanára segítene kiragasztani őket, és félretenne négyezer forintot utazásra, hogy bejárja a körzetét.

Civil technikák

A plakát már készül. Otthon, Ilona számítógépén. Egyik jelölttársa átküldte neki a mintát, csak a fényképet kellene lecserélni. „Vedd észre, ami összeköt, felejtsd el, ami elválaszt. Ha rám szavaz, Önmagára szavaz!” Power Pointtal a fotót már kiradírozta, csak a sajátját nem sikerült a helyére illesztenie. Civil technikák.

S a program?

– Négy éve nem láttam utánfutós kocsit, ami paprikával megrakodva menne a nagybani piacra. Én is kénytelen vagyok német vöröshagymát venni a Tescóban. Pedig igaza van Hegedűs Zsuzsának: az idősek és a gyerekek étkeztetését a helyiek összefogásából kell megoldani. Nem úgy, hogy nyáron gyermekétkeztetési támogatás címén kapunk hatvannégy konzervet. A másik: miért kell nekem kínai pólót, kínai zoknit, kínai cipőt hordanom? Hol van a magyar könnyűipar, miközben a nők bent ragadtak a falvakban, és nincs munkájuk?

És persze a civil mozgalom is felszámolná a korrupciót.

Megpendítjük, képviselőként nagy lehet majd a kísértés. – Megnézhetnék: egy év múlva is itt laknék, legfeljebb az adósságaimból faragnék. Engem el lehet majd számoltatni. Még a boltos Marikának is szólok, ha rosszul ad vissza.

Civilként, állítja, nem állnának össze a nagyokkal, legfeljebb egy-egy ügy érdekében szavaznának együtt. – ’98-ban Orbánék megígérték, hogy emelik a családi pótlékot. Hat hónap után, mivel semmi nem történt, írtam nekik. Azt felelték, ne legyek türelmetlen. Aztán jött a családi adózás. Csak arra nem gondoltak, hogy az egykeresős családoknak nem jó. Az MSZP mindig a nyugdíjasokat nyomja, a Jobbik meg nekem túl drasztikus és cigányellenes.

Emese örülne, ha anya politikus lenne. Mese helyett parlamentet nézne. Nővére kicsit bosszús, neki kellene az iskolából hazakísérnie a húgát.

Ilona bevallja, azért néha ő is megriad a feladattól. Eddig csupán kétszer járt a parlamentben. – De már akkor is olyan érzésem volt, hogy nekem kellene ott vitázni. Akad olyan képviselő, akinek nyolc-tíz év alatt egyetlen technikai felszólalása volt: amikor esküt tett.

S ha mégsem sikerül?

– Maradok ember. És szobapolitikus.

Azért reménykedik. Egyik ismerőse, bár szavazatát a Jobbik jelöltjének szánja, neki ígérte az ajánlószelvényét. – A boltos fideszes, vele szemben a Juli is, de onnantól az utcában enyémek lesznek a cédulák.