Szír férfi erőszakolhatott Budapesten szilveszterkor

A IX. kerületi ügyészség indítványával megegyezően az illetékes bíróság előzetes letartóztatásba helyezett egy szír állampolgárságú férfit, aki a megalapozott gyanú szerint szexuális erőszakot követett el egy nő sérelmére január elsején.

2017. január 4., 10:59

A szír állampolgárságú férfi január 1-jén, a hajnali órákban egy szórakozóhelyen ismerkedett meg a sértettel, akinek azt mondta, hogy görög állampolgár. A gyanúsított ezután szexuális aktust kezdett a sértettel – írja a Híradó.hu.

Ez kezdetben a nő beleegyezésével történt, de a férfi egyre erőszakosabbá, durvábbá vált, ezért a sértett a beleegyezését egyértelműen visszavonta, kérte a gyanúsítottat, hogy hagyja abba. Azonban a férfi a sértett akarata ellenére, erőszakkal folytatta a szexuális jellegű cselekményeket.

Mint azt a főügyészség közölte: a szír állampolgárságú férfi Magyarországon bejelentett lakóhellyel, tartózkodási hellyel nem rendelkezik, személyi körülményei rendezetlenek, a terhére rótt bűncselekmény pedig kiemelkedő tárgyi súlyú.

A kerületi ügyészség indítványozta a férfi előzetes letartóztatását, a Budai Központi Kerületi Bíróság szexuális erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt ezt el is rendelte. A végzés nem jogerős.

Tegnap 15:53

Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.