Szijjártó Pétert ma is megszúrhatta a nap: most épp az osztrák szövetségi elnököt „sorosozta” le

A magyar külügyért szerint Alexander Van der Bellen egész egyszerűen Soros György és a migránsok oldalára állt. Szijjártó Péter helye biztosított az új kormányban.

2018. április 29., 18:28

Szerző:

Szijjártó Péter sajnálatát fejezte ki, hogy az osztrák államfő Soros György és a migránsok oldalára állt. A külgazdasági és külügyminiszter így reagált vasárnap arra, hogy a Profil című politikai hetilap interjút közölt Alexander Van der Bellen osztrák szövetségi elnökkel, aki kifejtette, hogy Ausztriának Emmanuel Macron francia elnök és nem a V4-ek oldalára kell állnia.

„A visegrádi országok semmi izgalmasat nem kínálnak ugyanis Európa számára, pedig – Orbán Viktort is beleértve – rendkívül intelligens politikusaik vannak.”

Alexander Van der Bellen csupán egy racionális nyilatkozatot tett
Fotó: Fotó: MTI

Az államfő szemében Soros György a civil társadalom képviselője, emberbarát, aki milliókkal támogatta az egyetemeket, valamint a demokráciát szolgáló ngo-kat. Hangsúlyozta: sokan vélik úgy, ahogyan a milliárdos, hogy Európa demográfiai gondokkal küzd, és rá van szorulva a bevándorlásra. Van der Bellen hozzátette: lényegesnek tartja a migránsok integrációját, mert különben 10-20 év múlva visszaüt a probléma. Vagyis megfelelő végzettséghez, illetve álláshoz kell juttatni őket, és főként a gyerekekért kell sokat tenni – közölte a lap hasábjain.

A jó Szijjártó Péter szerint viszont az osztrák államfő téved, „Soros György nem az európai embereket képviseli, hanem a migránsokat, és legfőképpen a saját érdekeit tartja szem előtt”. Ilyenek a spekulánsok – fogalmazott a miniszter, kiemelve:

a magyar kormány megvédi Magyarországot „Soros Györggyel és csatolt részeivel szemben, ugyanis Soros György migránsokat, káoszt és rombolást hagy maga után”.

A miniszter úgy vélte: Alexander Van der Bellen egy migránsokkal elárasztott Ausztriát szeretne, erről – mint megjegyezte - „majd számoljon el az osztrák választóknak”.