Közérdekű magánügy – Szijjártó vihart kavart, de a rendszert ez nem zavarja

Ha valakinek kétsége lett volna, megnyugtathatjuk, a magyarok is erősek szappanoperában. Míg a brazil vagy török vagy akármilyen nemzetiségű folytatásos drámák/vígjátékok a tévék délutáni filmkínálatában kapnak helyet, a magyar a politikai műsorokat színesíti. További lényeges különbség, hogy a hagyományos művekben előbb-utóbb megjelenik a főszereplő, hiszen neki kell elrendeznie a dolgokat, a mienkben viszont még nem került elő.

Ha valakinek nem lenne világos, miről beszélünk, akkor segítünk néhány szóval: jachtolás, botrány, magánügy, külügyminiszter. Mindegyik sokszor elhangzott, amióta Szijjártó Péter családi nyaralásának körülményei a hazai politikai élet kulcskérdésévé váltak. Ám téved, aki azt hiszi, hogy a főszereplő a miniszter. Egyáltalán nem. Bár látszólag róla van szó, de ő pont olyan figura ebben a játékban – jobb híján nevezzük így –, mint a többi játszó személy. A vezér azonban még nem tartotta szükségesnek, hogy állást foglaljon. Orbán Viktor láthatóan kivár. Megnézi, hová fejlődnek – fajulnak – az események, egyáltalán szükség lesz-e arra, hogy beavatkozzon.

Ne legyenek kétségeink, hacsak nem történik drámai fordulat, megvédi az emberét. Szijjártó régi harcostárs. Mint a főnök magyar hangja tűnt fel majdnem két évtizede, és azóta is megbízhatóan kiszolgálta a rendszert, de különösen annak fejét. Ha nem így lenne, akkor sem kellene attól tartania, hogy kiesik a kegyekből. Orbán Viktor sosem szabadul meg látványosan a hűbéreseitől, még akkor sem, ha nyilvánvalóvá válik, hogy hibáztak, netán ártottak a nemzeti együttműködés gondolatának.

Pedig most igazán lenne ok arra, hogy megvonja a bizalmat a miniszterétől. Nem azért, mert Szijjártó szembeszállt az elhíresült „kevesebb Adria, több Balaton” gondolatával. Nem is azért, mert miközben családjával hajókázott és állítólag pihent, a hivatalos teendőit is intézte, méghozzá nem biztonságos körülmények között. Még csak azért sem, mert a nyaralás tisztázatlan körülményei felvetik egy kormánytag korrumpálhatóságának lehetőségét.

Hanem a hatalom szempontjából a legnagyobb baj az lehet, hogy a miniszter utóbb még elkezdett beszélni is, ami sem elegáns nem volt, sem pedig okos. Előbb – egy útavatás közben – szóba állt a mihaszna és ellenséges újságírókkal. Mi több, magyarázkodni kezdett. Többször elmondta, hogy a közéleti tevékenysége nyitott könyv, cserébe azt kéri, hagyják meg neki a magánéletét. Ami persze érthető vágy lenne, ha ez a kettő nem keveredett volna már többször is a saját karrierjében. Továbbá rágalomnak nevezte, hogy nem tartja be a jogszabályokat, miközben azt érthetően nem említette, hogy akkor hogyan is áll a felelős politikusokra fokozottan érvényes etikai normákkal.

A szerencsétlen nyilatkozatra röviddel később rátett még egy lapáttal. A magyar nagyköveteknek tartott szokásos nyári eligazításon kijelentette, a külügyi munkában elképzelhetetlennek tartja az otthon dolgozást. Az állását kockáztatta volna az, aki home office-t kér – mondta. A nyomaték kedvéért még hozzátette, hogy „szakszervezetesdit eddig sem játszottunk a Külügyminisztériumban, ezután sem fogunk. És ha valakinek ilyenhez van kedve, az szintén megkapja a lehetőséget arra, hogy ezt a játékot a minisztériumon kívül játssza”. Mindezen aztán már azok is felháborodtak, akik addig mentegetni igyekeztek a tárcavezetőt. Nemcsak az érdekképviseletek fejtették ki ellenvéleményüket, hanem még a Miniszterelnökséget vezető miniszter is kénytelen volt a maga finom módján elhatárolódni kollégájától, akit amúgy a szabadsága miatt meg is védett. Gulyás Gergely úgy fogalmazott, válsághelyzetben az államigazgatásnak készen kell állnia arra, hogy segítsen. Vagyis ezek szerint akár még a home office igénybevételével is.

Ez az eligazítás a külügy tájékoztatási államtitkárának is szólhatott. Menczer Tamás fő feladata az utóbbi időben az lett, hogy oroszlánként védje főnökét, még ha ezzel többet árt is neki, mint segít. Előbb kiadott egy közleményt, amely szerint ők – a minisztériumban – a magyar emberekért dolgoznak, és ezért nem zárhatnak be, nem is vonulhatnak haza (ami egyébként senkinek eszébe sem jutott). Az egészet feltehetően azért mantrázta, hogy kifejthesse: „a baloldal a bajban inkább hazavonulna”, nem úgy, mint ők, akik a haza szolgálatára szerződtek. Aztán az egykori sportriporter még elment a Hír TV-be is, ahol futballdrukkerekhez méltó vehemenciával állt ki Szijjártó mellett. A nyaralás közben és körül történtek lényegét abban látta, hogy a minisztert azért támadják, mert a munkájában semmivel sem tudják megfogni. Ez egyébként összhangban van korábbi kijelentésével, miszerint Szijjártó munkatempóját még az ellenségei is elismerik, vagyis érthető, hogy a szabadsága alatt is dolgozik.

Fotó: BORSOS MATYAS

Lehetne még bőven idézni a szappanopera hosszúságú ügy további megszólalóit is, de a lényeg már az eddigiekből is világosan kivehető. Ezt a jelenséget nevezte a lapunknak adott interjúban Hadas Miklós szociológus a „mezővárosi bandakultúra” megnyilvánulásának. Emlékeztetett rá, hogy a bandavezér személyesen működteti a rendszert, maga határoz egyes pozíciók betöltéséről, s a hozzá lojális emberek kerülnek hatalmi pozíciókba. Hozzátette még azt is, hogy a szereplők a lelkük mélyén nyilván tisztában vannak a maguk kisszerűségével, felkészületlenségével, erkölcstelenségével. Viszont ez nem zavarja őket a propagandában.

Ungváry Rudolf író-történész ennél is tovább ment, amikor a jelenlegi rendszert elemezte. A fő problémának azt tartotta, hogy nemzeti konzervatívnak, meg jobboldalinak mondják magukat, miközben irtózatos hazugságaikkal lábbal tiporják a konzervatív értékeket. Ez egy szélsőjobboldali rendszer – magyarázta, s hozzátette: – egy maroknyi férficsoport, a Fidesz magja, amely egyébként demokratának hiszi magát, elhatározta, hogy fasisztoid módszerekkel lázad fel a demokráciával szemben, s ezt nagyon hatékonyan meg is tudta valósítani. A rendszerük azonban nyomokban sem hasonlít a klasszikus demokráciához, amelyet így meg is csúfolnak.

E mélyenszántó gondolatok magyarázzák azt is, hogy miért nem lehet egy könnyed vállrándítással elintézni a miniszter nyaralásának szappanoperává nyúlt ügyét. A történet ugyanis újabb jellegzetes megnyilvánulása ennek a rendszernek. Ahol az urak – a hatalom letéteményesei – úgy viselkednek, mint akiknek mindent szabad. Mint akik bármit megtehetnek. A következmények pedig lényegében nem érdeklik őket. Most még övék az ország.

Ez ugyan nem álom, de mindenkinek fájdalmas lesz az ébredés.