Szijjártó aggódik, hogy a WHO működését átpolitizálják

Jelen helyzetben, a majomhimlő terjedése közepette meg kell őrizni az Egészségügyi Világszervezet (WHO) professzionális, pragmatikus működését, annak átpolitizálása nyomán ugyanis emberéletek kerülhetnek veszélybe – figyelmeztetett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Genfben.

2022. május 23., 16:59

Szerző:

A minisztérium tájékoztatása szerint a tárcavezető az Egészségügyi Világszervezet 75. közgyűlésen hangsúlyozta, hogy bár szakértők szerint a majomhimlő sokban különbözik a koronavírustól, így is óvatosnak kell lenni, ezért fontos, hogy a WHO a megfelelő szakértelemmel álljon hozzá a kérdéshez.

„Ha a WHO-ban is elkezdünk politizálni, akkor annak az ódiumát vesszük magunkra, hogy nem tudunk felkészülni erre az új járványra (...), és így emberéletek kerülhetnek veszélybe” 

– fogalmazott.

Hozzátette: „nagy szükségünk lesz arra, hogy a WHO megfelelő tanácsokkal tudja ellátni a világ valamennyi országát annak érdekében, hogy sikeresen vegyük fel a küzdelmet a majomhimlővel szemben és mindez ne okozzon olyan komoly sokkot egészségügyi, gazdasági, társadalmi szempontból, mint a koronavírus világjárvány elleni harc okozott” - tette hozzá.

Felszólalásában a külügyminiszter kiemelten fontosnak nevezte, hogy a WHO meg tudja tartani a professzionális, pragmatikus, gyakorlati működését, és senki ne törekedjen arra jelen helyzetben, hogy a szervezet működését átpolitizálják.

Szijjártó Péter emellett rámutatott, hogy manapság már kevesebb szó esik a koronavírusról, noha az még mindig jelen van, s egyes régiókban még nem sikerült legyőzni ezt a kihívást.

Kiemelte, hogy Magyarország kivette a részét a globális védekezésből, az oltóanyagokhoz való egyenlő hozzáférés biztosításából, és eddig hétmillió vakcinadózissal segített több rászoruló országot.

A miniszter leszögezte, hogy az ukrajnai háború egészségügyi téren is komoly fenyegetést jelent, ugyanis Ukrajna és Oroszország is a világ legnagyobb gabonaexportőrei közé tartozik, és minden bizonnyal jelentősen csökkenni fog a kivitelük.

„Ez éhezéshez vezethet az egyébként is törékeny helyzetben lévő, szegény afrikai régiókban, ami újabb migrációs hullámokat eredményezhet Európa felé” 

– mondta, azt hangoztatva, hogy egyfajta "ördögi kört" alkothatnak a párhuzamos globális válságok.

„Jól tudjuk, hogy a mobilitás és a vírus terjedése erősen összefügg. Az újabb migrációs hullámok kialakulása egyértelműen a vírus gyorsabb terjedésével járna” – tette hozzá, úgy vélekedve, hogy ezért meg kell előzni a bevándorlóáradat ismételt erősödését.

Végül emlékeztetett arra is, hogy szomszédos államként Magyarországra eddig 712 ezer menekült érkezett Ukrajnából, és közülük sok kiskorú nem rendelkezett a legalapvetőbb oltásokkal sem, amit a magyar hatóságok pótoltak. Továbbá a kormány felajánlotta a sebesült ukrán katonák gyógykezelését minden létszámkorlátozás nélkül, illetve 130 gyerek speciális orvosi ellátásának biztosítását.

Szijjártó Péter korábban találkozott Tedrosz Adhanom Gebrejeszusszal, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és Ngozi Okonjo-Iwealával, a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) főigazgatójával is.

(Kiemelt kép: Szijjártó Péter beszél az ENSZ közgyűlése előtt New Yorkban. Fotó: Mary Altaffer / POOL / AFP)

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.