Szétszedték szegény Orbán Viktort a Fidesz tisztújító kongresszusán

2017. november 12., 12:24

Szerző:

A kormánypárt ma a Hungexpón tartja a XXVII, tisztújító kongresszusát a Hungexpón, ahol Orbán Viktor filmsztárnak kijáró fogadtatásban részesült, tinédzserként rajongták körül a hívei. Akkora tömeg állta körül és olyan sokan akartak vele szelfizni, hogy valaki meg is jegyezte: „Szétszedjük szegényt!” A miniszterelnök amúgy türelemmel viselte, hogy húzzák-vonják. „Rendben vagyok. Csak bátorítsanak” – válaszolta a Facebook-oldalára feltett videó tanúsága szerint. 

 

A Fidesz kétévente tart tisztújító kongresszust. Borítékolható, hogy Orbán Viktort megválasztják a kormánypárt elnökének és miniszterelnök-jelöltjének, már csak azért is, mert ha hihetünk a miniszterelnöknek, más választás egyszerűen nincs, szerinte ugyanis „Isten kegyelmének megnyilvánulása”, hogy Magyarország élén ma keresztény, hitvalló kormány áll.

Ami viszont az alelnököket illeti, lesz változás, az atv.hu korábbi információja szerint legalábbis az EU-s számvevővé avanzsáló Pelczné Gáll Ildikó helyére Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára ülhet le.

A tisztújító kongresszuson az egyedüli meglepetést az jelentheti – pendítette meg szeptemberben szintén az atv.hu –, hogy frakcióvezetői posztja ellenére Gulyás Gergely alelnök marad az újonc Novák Katalin, illetve Kubatov Gábor és  Németh Szilárd mellett. Gulyás Gergelynek állítólag azért nem kell lemondania az alelnöki tisztségről, mert Orbán Viktor a választások után „magasabb poszton” tervez vele.

 

Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.