Súlyos szennyezést kell elhárítani a Harangzugi-csatornán

Egy tehenészetből került nagy mennyiségű hígtrágya a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Harangzugi 1-es csatornába, a hatóságok már dolgoznak az elhárításán.

2023. április 24., 11:55

Szerző:

Dolgoznak a szakemberek annak, az öcsödi vizeket is elért szennyezésnek az elhárításán, amelyet az okozott, hogy nagy mennyiségű hígtrágyát engedtek egy tehenészeti telepről a Harangzugi I. csatornába a múlt héten - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Öcsöd polgármestere vasárnap a közösségi oldalán.

Soha Attila (független) arról tájékoztatott, hogy a környezetkárosítás Öcsödtől mintegy húsz kilométerre történt, és több százezer köbméter szennyezett vízről van szó.

Azt írta, a tervek szerint zárt rendszerben, egy több mint egy kilométer hosszú csővezetéken keresztül ártalmatlanítják a környezetkárosítást a szakemberek, teljes mértékben elkerülve a Harangzugi holtágat. A csövek lefektetése vasárnap kezdődött el.

A polgármester tájékoztatása szerint a szivattyúk szerdán indulhatnak be és körülbelül öt napig működnek majd, szaghatás nem várható, de zajra számítani kell.

Soha Attila korábban közzétette a Kötivizig mezőtúri szakaszmérnökségének hivatalos válaszát is a közösségi oldalán, amely szerint a Harangzugi I. csatornán bekövetkezett káreseményre tekintettel harmadfokú vízminőség-védelmi fokozatot rendeltek el április 19-én 7 órától.

(Kiemelt kép: horgásztó Harangzugnál. Fotó: Harangzugi Horgászegyesület, Facebook)