„Székesfehérvárnak nem kell 16 milliárdból stadiont építeni”
Fotó: Bazánth Ivola
Szigetvári Viktor elmondta, politikai színezettől függetlenül eddig minden kormánynak volt költségvetési tartaléka. Szerinte a költségvetés jelenleg teljesen átláthatatlan, a kormány ugyanis megtette magának azt a „szívességet”, hogy korlátlanul tud átcsoportosítani összegeket az egyes költségvetési sorok között. Ennek egy következménye, hogy az eddigi 12,8 milliárd forint mellé további 3,3 milliárd forintot különítettek el az országvédelmi alap terhére a Sóstói-stadion építésére.
„Minden tiszteletem mellett, Székesfehérvárnak nem kell 16 milliárdból stadiont építeni” – fogalmazott, hozzátéve, hogy Székesfehérváron néhány százmillió forintból lehetett volna rekonstruálni a meglévő stadiont, ahol a pár száz néző megnézi a mérkőzéseket. Álláspontja szerint teljesen felesleges országszerte stadionokat építeni, tekintettel az oktatás és az egészségügy állapotára – külön cinizmus volt az országvédelmi alapból elvenni a pénzt, aminek nem ez a funkciója.
Hat éve olyan kormány van, amely nem tudja elindítani érvényes közbeszerzéssel a 3-as metró felújítását. Az a 3,3 milliárd, amit most odadobnak stadionépítésre, talán elég volna arra, hogy két budapesti metrómegállót akadálymentesítsenek.
A spórolást nem lehet valós szempontként felfogni az Orbán-kormánynál – így reagált Szigetvári Viktor arra a hírre, miszerint a posta helyett az illetékes kormányhivatalok munkatársai fogják kivinni a nyugdíjasoknak szánt karácsonyi ajándékutalványokat. Az Együtt elnöke szerint feltehetően politikai indok van a lépés mögött, vélhetően a tisztviselők megfigyelése, ellenőrzése, politikai kontrollja a cél. Mint mondta, az eljárás teljesen érthetetlen, liberális demokráciákban nem is szokás így csinálni. „Biztosan sok olyan köztisztviselő van, akinek ez púp a hátára, hiszen nekik van hivatali munkájuk” – fogalmazott.
Szigetvári Viktor kifejtette: vidéken az elmúlt években sajnos azt lehetett tapasztalni, hogy ahol megszűnnek a versenypiaci álláshelyek, ott jellemzően a legnagyobb foglalkoztató az önkormányzat és a járási hivatal, és ezeken a helyeken sok kicsi feudalizmus épül újjá Magyarországon. Szerinte a helyi fideszes erős emberektől való függést úgy is lehet erősíteni, hogy a karácsonyi ajándékot a mindenki által ismert postás helyett egy tisztviselővel vitetik ki.