Szegény németek, boldog magyarok

Lehet ugyan, hogy a szombati vereség nem az ország legnagyobb tragédiája, de sokan, különösen a bajor fővárosban annak tartják. Ahhoz tudnám hasonlítani, amit mi éreztünk a berni döntő után ’54-ben. Nagy várakozás előzte meg a mérkőzést. Még nem fordult elő, hogy a Bajnokok Ligájának döntőjét nemcsak saját országában, de saját városában és saját stadionjában játszhatja egy csapat. Most ez történt. És mégis. A bajorok ugyan egész idő alatt jobbak voltak az ellenfélnél, ám a végén kikaptak.

Merkel a prés alatt

A mérkőzés utáni gyors országos közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek 82 százaléka sajnálja ugyan, hogy nem a hazai csapat nyert (a többit nem érdekli a futball), de ötven százalékuk azt mondta: „Nem baj, majd legközelebb.” Ez a német mentalitás. Azt, hogy a bizakodás nem alaptalan, bizonyítja, hogy az FC Bayern vesztett ugyan a döntőben tizenhárom évvel ezelőtt is a Manchester ellen, de egy évvel később megnyerte a Bajnokok Ligáját. Elgondolkodom: ha egy magyar csapat jutott volna el a döntőig, nálunk is így gondolkodna a szurkolók meghatározó hányada?

De persze Németországban nemcsak futball volt az elmúlt két hétben. Politika is. Mégpedig komoly külső és belső problémákkal küzdő politika. Belpolitikában az észak-rajna-vesztfáliai választások voltak a legfontosabbak. Ez az ország legnépesebb és leggazdagabb tartománya, ahol Merkel kancellár pártja, a CDU súlyos vereséget szenvedett. A tartományi pártelnök, Norbert Röttgen magára vállalta felelősséget, és még a választások estéjén lemondott. De Röttgen egy személyben a szövetségi kormány természetvédelmi minisztere és a CDU alelnöke is. Mindkét tisztségét meg akarta tartani, a kancellár asszony viszont úgy ítélte meg, hogy ártana a párt esélyeinek a jövő évi országos választásokon, ha Röttgen a kormány tagja maradna. Ezért poroszos rövidséggel három mondatban közölte, hogy azonnali hatállyal felmenti hivatalából miniszterét.

A stílus nemtetszést váltott ki saját pártjában is. Felerősödtek a CDU-n belüli kancellárellenes hangok. Többek szerint Merkel liberális politikájával „szociáldemokratizálja” a konzervatív pártot. Legélesebb bírálója a testvérpárt, a bajor CSU elnöke, Horst Seehofer, aki felvetette a koalíció kérdését is, ha Merkel tovább tűri a liberális koalíciós partner, az FDP szerinte ártalmas politikáját. Előzmény még, hogy a liberálisok, akik korábban a CDU/CSU kívánságpartnerének számítottak, csődöt mondtak. A két év előtti tizennyolc százalékukról az ötszázalékos parlamenti küszöb alá küzdötték le magukat. Ezzel kialakult Angela Merkel hétéves kancellárságának eddigi legmélyebb válsága. Egyre többen gondolják, hogy a nagyobbik kormánypárton belüli és a kisebbik koalíciós partnerrel való nézeteltérések miatt Merkel végül kénytelen lesz kiírni az előrehozott választásokat. (Orbán helyzetét és Semjén személyét ismerve nálunk ez fel sem merül.)

Reptéri villám

De a baj – Merkel szemszögéből nézve – nem jár egyedül. A francia választások kimenetele megnehezítette helyzetét a külpolitikában is. Az új elnök, François Hollande a választások előtt sokszor hangsúlyozta, hogy nem ért egyet a német kancellár takarékosságon alapuló politikájával. Ő a gazdasági növekedés szorgalmazásának híve. Ugyanakkor feltétlenül el akarta kerülni még a látszatát is annak, hogy az immáron legendás francia–német jó kapcsolat, amely Sarkozy idején alakult ki, kárt szenvedjen. Gesztusként még beiktatásának estéjén Berlinbe repült vacsorázni Merkellel. Igaz, sokan rossz ómennek tekintik, hogy felszállás után belecsapott repülőjébe a villám, és gépet kellett váltania, de aztán megérkezett, megvacsoráztak, és megbeszélték, hogy majd megbeszélik a problémákat.

Erre már pénteken, a G8-ak Camp David-i találkozóján sor került. Merkel ott Hollande mellett Obama amerikai elnökkel is szembe találta magát, aki takarékosság helyett szintén a gazdasági növekedés serkentésével akarja megoldani a globális financiális problémákat. A kiadott nyilatkozatból aztán kiderült, hogy a kancellár asszony nagyrészt most is keresztülvitte akaratát: nincs új, átfogó konjunktúraprogram, takarékossági kényszer viszont van, azzal a kiegészítéssel, hogy ennek fokát mindenki maga állapítja meg. De, mint az EU állam- és kormányfőinek szerdai informális vacsorájáról kiszivárgott hírek mutatják, a téma még terítéken van.

Viszont kétségtelennek látszik, hogy bár politikáját később mindig igazolták a tények, Merkel nemzetközi fórumokon álláspontjával egyre gyakrabban magára marad. Kérdés, partnerei meddig tartják természetesnek, hogy mindig neki van igaza. (A mi Orbánunkat ez nem érdekli, mert itthon úgyis mást mond, mint külföldön.)

Nincs Orbánjuk

És beütött Németországban egy váratlan probléma is. Múlt héten bejelentették, hogy csaknem egy évvel el kell halasztani az új berlini óriásreptér megnyitását. Nem működnek kielégítően a szellőztető- és tűzvédelmi berendezések. A késés havonta tizenötmillió eurójába kerül a német adófizetőknek. Az állampolgárt nem vigasztalja, hogy alkalmatlanság okán azonnali hatállyal felmondtak az építkezések három vezetőjének. Ő azt kérdezi: miért csak most. (És nálunk? Nekünk van működő repülőterünk, de nincs hozzá repülőnk.)

Az elmúlt két hét legnagyobb társadalmi eseménye Németországban a katolikus világiak (laikusok) kétévenkénti zsinata volt, ezúttal Mannheimben. A mintegy hatvanezer hívő beszélt, vitatkozott különféle fórumokon a katolikus egyház helyzetéről. A szokásoknak megfelelően részt vett és felszólalt az evangélikus egyház számos püspöke és a politikai pártok több vallásos tagja is. A zsinat fő témája a katolikus egyház válsága volt.

Papok és civilek felszólalásai világossá tették, hogy az egyházon belül egyre mélyülő szakadék nem a hierarchia és a laikusok között húzódik, hanem a konzervatív egyházi felfogást vallók és azok között, akik a II. vatikáni zsinat szellemében meg akarják újítani az egyházat. A konzervatív német pápának a zsinathoz intézett üzenetében a minden megújulást ellenzők véleményét támogatta. Felszólított az egyházi vezetőkkel szembeni feltétlen engedelmességre, a törvények, például a nők pappá szentelését véglegesen megtiltó határozat betartására. De pontosan az ilyen, a mai világba nem illő, az egyházat válságba sodró törvényeket akarja megváltoztatni a zsinat résztvevőinek többsége.

A találkozó szellemiségére jellemző, hogy egy most alapított díjat a II. vatikáni zsinat legendás jelszaváról, az aggiornamentóról neveztek el. (Aggiornamento: nyissuk meg az egyház ablakait a világ felé.) A díjat a német Katolikus Fiatalok Szövetségének lapja, a 72 Óra kapta, amely síkraszáll az olyan egyházi törvények felülvizsgálatáért, mint a cölibátus, a fogamzásgátlás kérdése, az elvált házastársak ügyének rendezése. (Költői kérdés: elképzelhető lenne az ókonzervatív magyar katolikus egyházban egy ilyen zsinat?)

Mindent összevéve: a németek elégedetlenek azzal, ami van, és javítani akarnak rajta. Mi pedig büszkék vagyunk arra, ami nincs, sőt soha nem is volt, és hátradőlünk. Persze nekik, szegényeknek nincs Orbánjuk és Matolcsyjuk, akik világelsővé tennék őket is. Önelégültségből.