Száznegyvenezer diákot érint, 90 milliárd forintba kerülhet az Orbán Viktor által ígért külföldi nyelvi kurzus
Évente 140 ezer diákot érint és 90 milliárd forintba kerülhet Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere szerint a 9. és a 11. évfolyamra járó tanulók kétszer kéthetes külföldi nyelvi kurzusa, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök ígért be vasárnapi évértékelő beszédében.
Keddi sajtótájékoztatóján Kásler Miklós azt mondta, a kétszer kéthetes, nyelvi környezetben tanulás reális lehetőséget biztosít a diákoknak arra, hogy használható nyelvtudásra tegyenek szert. Ezután Bódis József, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) oktatásért felelős államtitkára elmondta: a program részleteit még nem dolgozták ki, de pályázati rendszert terveznek, amelyben csoportos iskolai és egyéni pályázásra is lesz majd lehetőség. A program a 2020-2021-es tanévtől indul.
Még a bejelentés után nyilatkozott az Indexnek Salusinszky András, a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének alelnöke, aki úgy véli, bár az ötlet jó, de nem ettől fognak megtanulni idegen nyelvet beszélni a diákok.

- Az önmagában fantasztikus lehetőség egy nyelvtanulónak, hogy az itthon megalapozott nyelvtudását két hétig külföldön egészítse ki, de nagyon nem mindegy, milyen körülmények között teszi ezt – mondta Salusinszky, aki szerint
egy külföldi nyelvtanfolyamnak akkor van igazán értelme, ha a kilencedikes vagy tizenegyedikes diák már nem kezdő szinten áll, megvannak az alapjai a megfelelő kommunikációhoz. Ugyanis, ha bemennek ott az órákra, de délután már egymással csacsognak magyarul, akkor az semmivel sem több, mint egy itthoni kurzus.
Sokkal többet ér, ha a diákok egyenként vágnak bele ebbe, tudásszintjük szerint különböző, vegyes nemzetiségű csoportokba osztják be őket, ahol csak a tanult nyelven kommunikálhatnak társaikkal - véli Salusinszky.