Százhalombattán egy négytagú család halt bele a koronavírusba

Először az édesanya halt meg, majd a gyermekeik, később pedig a családfő is – számolt be a tragédiáról a polgármester.

2021. április 23., 10:49

Szerző:

Szomorúan értesültem arról a megrendítő hírről, hogy az Óvárosban élő Varga család mind a négy tagja a Sars-CoV 19 vírus áldozata lett – számolt be Facebook-oldalán Vezér Mihály, Százhalombatta polgármestere.

„Az, hogy egy család mindegyik tagja életét veszíti nagyon ritka és tragikus. A Varga család tagjai kórházba kerültek, az orvosok hiába tettek meg mindent, a vírus erősebbnek bizonyult. Először az édesanya halt meg, majd a gyermekeik, bíztunk abban, hogy az édesapa felgyógyul, de sajnos őt is elveszítettük” – fogalmazott a polgármester, aki hozzátette: Marika nénit, az édesanyát, Gábort, a fiukat, Gyöngyit, a lányukat, Gábor bácsit, az édesapát gyászolja most az egész város.

„Aki ismerte őket közelebbről, naponta találkozott, jó kapcsolatot ápolt velük, nehezen dolgozzák fel a lesújtó veszteséget, a hiányt. Sokan szerették, tisztelték őket, szerény, szorgalmas, segítőkész emberek voltak. Így maradnak meg az emlékezetünkben” – írta Vezér Mihály.

(Kiemelt képünk illusztráció: Ápoló beteget lát el a Jósa András Oktatókórház COVID-intenzív osztályán Nyíregyházán 2020. november 25-én. MTI | Balázs Attila)

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.