Szávay és Staudt hivatalosan is lemondott képviselői mandátumáról
Szávay István és Staudt Gábor jobbikos politikusok hivatalosan is lemondtak országgyűlési mandátumukról. Nyilatkozataikat eljuttatták Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének – írja a Magyar Idők.
A két ellenzéki politikus mandátumának lezártát tegnap az Országgyűlés honlapján is átvezették, se a frakciótagok között, se a képviselők listáján nem szerepelnek már.

Mindketten tavaly év végén jelentették be lemondásukat, amely most vált hivatalossá. Szávay ezt a döntését azután közölte, hogy a Hír TV közölt egy hangfelvételt, amelyen a Jobbik frakcióvezető-helyettese azzal hencegett barátai előtt, hogy megütött egy zsidó nőt. Staudt Gábor decemberben Facebook-oldalán írta, hogy magánéleti okok miatt döntött a lemondás mellett.
Szávay István helyét és szakpolitikai feladatát Bencsik János, a Jobbik nemzetpolitikai kabinetjének alelnöke, Staudt Gábor helyét pedig Csányi Tamás, a párt Jász-Nagykun-Szolnok megye 4. számú választókerületének korábbi képviselőjelöltje veszi át.