Szalonképtelen összeesküvés-elméletek

Szelestey Lajos sajtószemléje

Tages-anzeiger
Populisták az első rajtkockában címmel arról ír a svájci lap, hogy Kelet-Európában az emberek hiába remélték: az EU megszabadítja őket a korrupciótól és az oligarcháktól. Most viszont már nem csak politikusok uszítanak Brüsszel és a menekültek ellen. Lengyelországban az új kormány azon van, hogy Orbán Viktortól eltérően ne évek, hanem csupán pár hét alatt átépítse az államot, azaz kötőfékre vegye az igazságszolgáltatást, ellenőrizze a médiát, cenzúrázza a kultúrát és szembeforduljon az unióval. És az sem érdekli, hogy a kvóta elutasítása miatt Brüsszel netán visszafogja az anyagi támogatást. A Kelet és a Nyugat között megbénult a szellemi és a kulturális csere. A régi tagállamok csak önmagukkal vannak elfoglalva, és ez sérti a keletiek büszkeségét. Amire a nyugatiak dacosan válaszolnak, és előszedik a lomok közül a mag-Európa ötletét. És a menekültválság csak radikálisan felgyorsította ezt a folyamatot. A Nyugat nem érti, miért nem hajlandók a legcsekélyebb szolidaritásra azok az országok, amelynek menekültjei annak idején annyi segítséget kaptak. Keleten viszont úgy látják, hogy Brüsszel még nem váltotta be bizonyos ígéreteit, még tartozik nekik. Közben pedig onnan vándorolnak ki a legtöbben anyagi megfontolásokból, ahol a kormányok a leghangosabban ágálnak a gazdasági migránsok ellen. A keleti nacionalisták a múltban fedezik fel a jövőt. A két világháború közti időszak diktátorait a nemzetállam megteremtőiként ünneplik. Magyarországon történelmi példaképként emlékműveket és tereket állítanak vissza, mintha a vezetés vissza akarná forgatni az idő kerekét. Orbán Viktor a magyar útban látja az egyetlen esélyt a hanyatló Európa megmentésére, azaz szigorúan katolikus, antiliberális, etnikailag egységes lakossággal, továbbá elzárkózik mindentől, ami idegen. Az emberi jogokat a földrész keleti felén már nem tartják kötelező érvényűnek. Orbán, Zeman és Szydło ugyanazt a mítoszt táplálja, vagyis azt, hogy a kibillent világban csakis a nemzet közössége tud védelmet és biztonságot nyújtani.

Financial Times
A lap kommentárja úgy véli, hogy az EU fokozatosan bomlik, mielőtt újra megerősödik majd. A szerző azt tartja napjainkban a szervezet legfőbb jellemzőjének, hogy – egyáltalán nem véletlenül – halmozódnak a belső válságok, mivel nem működik a politika. Sőt Cameron és Orbán alapvető értékeket kérdőjeleznek meg, köztük a szabad mozgás jogát. Minden instabillá vált, mert az unió különféle programjai gazdaságilag Európa nagy részére negatívan hatnak. Az olaszok például rosszul jártak az euróval, a legalacsonyabb keresetű britek helyzetén nagyot rontott a külföldi munkavállalók beáramlása, a finnek pedig az olaszokkal együtt, a nemzeti érdekek ellenére, politikai okokból ragaszkodnak az euróövezeti tagsághoz. Ha az EU demokratikus szövetségi állam lenne, nem volna sem pénzügyi, sem menekültválság. Ezért azután az integráció a szétesés felé tart, látszólag legalábbis. Ez azt jelenti, hogy tulajdonképpen nem változik, marad a sokat dicsért szabadkereskedelmi övezet, csak éppen lépésről lépésre csökken a politikai jelentősége. Szóval mielőtt magasabb szintre lép, előbb jön még a szétbomlás szakasza.

Amerikai Holokauszt Emlékmúzeum
A washingtoni Holokauszt Emlékmúzeum óv attól, hogy Székesfehérváron felállítsák Hóman Bálint szobrát. Közleménye emlékeztet arra, hogy az Orbán-kormány tizenötmilliót adott az alkotásra, miközben olyasvalakiről van szó, aki a háború idején, Horthy és Szálasi alatt is megtartotta magas posztját. Márpedig ez a két vezetés a felelős csaknem hatszázezer magyar zsidó haláláért. Hóman támogatta a németbarát politikát, egyrészt mivel ettől a szövetségtől az elvesztett területek visszaszerzését remélte, másrészt pedig azért, mert egyetértett a náci Berlin szélsőségesen zsidóellenes politikájával. 1938-ban ő dolgozta ki az első antiszemita törvényeket, bár ennél még határozottabb intézkedéseket sürgetett a zsidókérdés megoldására. Elérte, hogy a zsidó hitet kivegyék az elismert vallások közül.

Később kikerült ugyan a hatalomból, de parlamenti képviselőként a deportálásokat szorgalmazta. Budapest eleste után a nyilas kormánnyal együtt Nyugatra menekült. Az amerikaiak azonban visszaadták, és bár lehet vitatkozni arról, mennyire voltak jogszerűek a perek a háború után, az nem kétséges, milyen szerepet töltött be Hóman az antiszemita jogszabályok megszületésében, amelyek felszámolták a zsidók jogvédelmét és végül megnyitották az utat a haláltáborokhoz. Az auschwitzi áldozatok közül minden harmadik, a vészkorszakban megölt zsidók közül pedig minden tizedik magyar volt. Az amerikai holokausztmúzeum elutasítja, hogy Magyarországon vagy bárhol másutt ilyen emberek előtt tisztelegjenek. Hóman Bálint esetében a szobor vagy a tiszteletadás bármely más formája azt a benyomást kelti, hogy a magyar kormány és Székesfehérvár városa úgy gondolja: az antiszemitizmus, a faji és vallási előítélet és a népirtás inkább dicséretet érdemel, nem pedig egyetemes elutasítást.

Der Standard
Az európai menekültválságban a valóságos akadályok mellett láthatatlan sorompók is kialakulnak, éspedig éppen ott, ahol egykor a vasfüggöny húzódott. Erre figyelmeztet vendégkommentárjában a Bécsi Egyetem egyik tanára, aki vendégként Szegeden is tanít. Wolfgang Müller-Funk szerint egyértelmű különbség mutatkozik a kontinens két fele közt: a nyugati más világban él, mint az orbáni Magyarország vagy az új lengyel nacionalista rezsim. Egészen pontosan az értékek választják el a két oldalt egymástól. A közszájon forgó magyar és szlovák összeesküvés-elméletek máshol nem szalonképesek. A posztkommunista társadalmakban beleivódtak a lelkekbe az idegengyűlölő és a tekintélyelvű irányzatok, a kormánypolitikusoknál és a szellemi elitnél egyaránt. Összeköti őket a cél, hogy illiberális rendet hozzanak létre, s az államot és a társadalmat ismét egyetlen pártnak rendeljék alá, ugyanakkor kikapcsolják a szabad sajtó és a független bíróságok jelentette ellenőrzést. Keleten nem csupán az idegenek ellen védekeznek – akiket állítólag ellenséges hatalmak indítottak útnak Európába –, hanem a nyitott társadalom ellen is, amely kitárja a kapukat az idegenek előtt. A másokkal szembeni elutasítást sokszorosan felerősíti a csalódás a szerény jólét miatt. Ehhez jól illik az önsajnálat, az áldozatiság kultúrája, ahelyett hogy megvitatnák a gyakran igencsak súlyos múltat és annak következményeit. A keleti országok kommunistábbak, mint ahogyan azt feltehetőleg szeretnék. A Nyugatnak segítenie kell a szomszédságban annak a tömegnek, amely nem ért egyet az új autoriter, posztkommunista biedermeierrel, és védekezni kell a xenofób politika ellen ott, ahol az – nem véletlenül – kéz a kézben jár az Európa-ellenességgel.