Az Orbán-kormány finomít a szakrendelők államosításának tervén

A szakrendelők kapacitásgazdálkodásának szabályzásáról azonban továbbra sem mond le.

2023. május 15., 12:04

Szerző:

A kormány kerülni kívánja a konfliktusosabb utat, így egyelőre nem tartja időszerűnek a szakrendelők formális államosítását, ugyanakkor arról nem kíván lemondani, hogy mélyebben beleszóljon a szakrendelők kapacitásgazdálkodásába – tudta meg a Népszava.

Információik szerint szerdán a kormány tárgyalta a szakrendelők államosításával kapcsolatos javaslatot. A lap úgy tudja, ha az államosítást nem is tartották időszerűnek, arról döntöttek, hogy meg kell vizsgálni:

az ellátásszervezés és kapacitás-szabályozás tekintetében a szakrendelők miként vonhatók be a megyei irányító kórházak felügyelete alá anélkül, hogy a fenntartói státuszuk megváltozna.

A szakrendelők sorsával kapcsolatos javaslatait megvitatja a kormányzat a helyhatóságok vezetőivel, az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsának (ÖNET) csütörtökre összehívott ülésén is.

A kormányban még 2022 nyarán merült fel, hogy a fővárosi szakrendelőket állami kezelésbe veszi. Karácsony és az ellenzéki budapesti polgármesterek ez ellen az indítvány ellen azóta tiltakoznak, a főpolgármester pedig egyeztetésre is hívta az ügyben Pintér Sándor egészségügyért is felelős belügyminisztert.

A Fővárosi Közgyűlés korábban 15 igen, 1 nem szavazattal és 9 tartózkodással megszavazta, hogy a kerületi szakrendelőket nem adják át önként az államnak. A döntésről Karácsony Gergely főpolgármester Facebook-oldala is beszámolt. Bejegyzésében hangsúlyozta, „az iskolák kapcsán már megtanultuk, hogy ha az állam valamit átvesz az önkormányzatoktól, az garantáltan rosszabbul fog működni. Budapesten sokkal rosszabb lenne az egészségügyi ellátás, ha a kerületek erejüket megfeszítve nem tennének meg mindent a saját rendelőintézeteket fejlesszék, támogassák.”

 

(Kiemelt képünk: illusztráció. Budapest, 2021. november 8. A felújított Tábornok utcai szakrendelő Zuglóban az átadás napján, 2021. november 8-án. MTI/Mónus Márton)