Parragh László és a tanulási folyamat – A korábban elszúrt döntések korrekciója a frissen elfogadott szakképzési törvény
A hatálybalépése óta eltelt nyolc évben négyszer nyúltak bele a képzési rendszerbe, ugyanis az elhibázott, szakmai egyeztetés nélkül elfogadott jogszabály káros következményei – más közpolitikai döntések összegző hatásai miatt – azonnal jelentkeztek. A tankötelezettségi korhatár leszállítása és az iskolák finanszírozásának megváltoztatása miatt egyik évről a másikra megemelkedett a 16-18 éves fiatalok aránya a közmunkások között. A lemorzsolódás mértéke drámaivá vált: becslések szerint évente tízezer fiatal hagyja el az iskolát anélkül, hogy végzettséget szerezne. Ezek a tanulók úgy lépnek ki a közoktatásból, hogy az írás-olvasás-számolási alapkészségeik elégtelenek.
A 2011-es törvény nemcsak a klasszikus szakmunkásképzést vágta tönkre, hanem azt az iskolatípust is, amely a legnépszerűbb volt a szülők körében: a szakközépiskolát. A szakközépiskola első négy éve gimnáziumi érettségivel zárult, amelyet egy OKJ-s szakma megszerzése követett. De a Parragh–Orbán-kettős szakmunkásképzőt csinált a szakközépből, a szakvizsgákat letolták az érettségi időpontjára, miközben a gimnáziummal összehasonlítva sok közismereti órát vettek el az itt tanuló diákoktól.
Olyannyira kaotikusak voltak az elmúlt évek ilyen-olyan átalakítási kísérletei, hogy Székely László alapjogi biztos is visszásságokat tárt fel. Az ombudsman a szakgimnáziumi (ez lett a neve időközben a korábbi szakközépiskolának) érettségik lebonyolítása kapcsán állapította meg, hogy a tanulók jogbiztonságának elemi követelményeit sértő módon léptették hatályba a 2017-es szakmai érettségi vizsgatárgy követelményeit. Akkor az alapvető jogok biztosa az emberi erőforrások miniszterét a kellő felkészülési idő érdemi biztosítására, valamint a tanulók alapvető jogainak tiszteletben tartására kérte fel.
A folyamatos átalakítások és az egykori szakközépiskola lebutítása miatt a szülők lábbal szavaztak: a gyerekeiket inkább gimnáziumba íratják. A statisztikákon jól látszik, hogy a szakképzési kapacitások sokkal nagyobb hányada marad kihasználatlan, mint amekkorát a demográfiai csökkenés indokolna. Mindeközben a magyar gazdaság munkaerőhiánya egyre nyomasztóbb, és ennek a jelenségnek csak az egyik oka az, hogy több mint félmillió magyar ment ki külföldre dolgozni. A másik ok, hogy a szakképzés tömegével ontja az alkalmazhatatlan, írni-olvasni nem tudó fiatalokat. A szakképzés éceszgébere, Parragh erre a problémára is tudta a választ: szerinte gimnáziumból kevesebb kellene, szakképzőből viszont sokkal több. 2017-ben úgy fogalmazott: „óriási hiba”, hogy a népharagtól tartva „a polgármesterek Magyarországon nem mernek gimnáziumokat bezárni”. (Itt valami nem stimmel, a gimnáziumok 2013 óta nincsenek önkormányzati tulajdonban.)
Úgy tűnik, Palkovics László miniszter – az ő felelősségi körébe tartozik 2018 óta a szakképzés – viszonylag óvatosan bánik Parragh ötleteivel. Nem az iparkamarai elnök elképzelései köszönnek vissza ugyanis az új szakképzési törvényben, miközben az orvosolni próbálja az elmúlt évek elszúrt átalakításait.
A döntési folyamatra rálátó forrásunk segítségét kértük az új törvény megismeréséhez, amely teljesen elszakad a köznevelés rendszerétől, változik az iskolák megnevezése, a képzés hossza, az oktatók kikerülnek a közalkalmazotti státuszból, és a Munka törvénykönyve hatálya alá kerülnek, a diákok pedig gyakorlati idejüket tanulmányi szerződéssel töltik majd a cégeknél. A képzéshez ösztöndíjrendszert kapcsolnak, és egy lemorzsolódást megelőző hátránykompenzációs programot is, az úgynevezett dobbantót.
Forrásunk szerint az, hogy a tanárok jogállása, a kimeneti követelmények és az intézmények működtetése tekintetében a szakképzés távolabb kerül a közneveléstől, most kifejezetten előnyként könyvelhető el. A szelektív magyar iskolarendszer miatt évtizedek óta a szakmunkásképzésbe kerülnek a hátrányos helyzetű, szegény gyerekek, emiatt a rendszernek szociális, hátránykompenzációs feladatokat is el kellett látnia, de azok valójában nem a szakképzésre tartoznak.
– Sem a finanszírozása, sem a célrendszere nem teszi lehetővé, hogy ilyen feladatokat lásson el a szakképzés – indokolja forrásunk, hogy miért jó, hogy az új törvény tisztább helyzetet teremt, és rendezi a szakképzés és a köznevelés viszonyát.
Szakértőnk az új jogszabály egyik pozitívumaként emeli ki, hogy az új iskolatípusokban, azaz az érettségit adó technikumban és az érettségit nem adó szakképző iskolában az óraszerkezet az első két évben az alapkészségek megerősítésére koncentrál, ami jelentős változás a 2011-es törvényhez képest.
– Ezzel a fejlesztés mellett részben az általános iskolában elmaradt fejlesztéseket is lehet pótolni. E nélkül a szakmai képzés sem képes elindulni. Ez komoly előrelépés. Amíg tart az alapozás, csak kis mértékben terhelik a diákokat szakmai tartalmakkal – mutat rá forrásunk. Ahogy arra is, hogy mindkét iskolatípusban két részre osztható a szakmai képzés. Annak első felében általános ágazati ismereteket kapnak a tanulók (például az egészségügyről vagy mezőgazdaságról tanulnak), míg a második felében már a konkrét szakmát oktatják. Az ágazati felkészítés közben pályaorientációt is kapnak a tanulók, így nem kell még nyolcadikban konkrét szakmáról dönteniük a szakképzésbe belépő gyerekeknek.
Ez a szerkezet arra is alkalmas, hogy a manapság rendkívül gyorsan változó szakmai tartalom szinte azonnal beépüljön a képzésbe. A jogszabály nyomán felálló struktúra lehetővé teszi, hogy ha valaki már végzettséget szerez ebben a rendszerben, majd a későbbiekben, immáron felnőttként új szakmát akar szerezni, ne kelljen elölről kezdenie a szakmatanulást, mert a képzés moduláris felépítésű. Azzal, hogy megkapja az ágazati alaptudást, azt még egyszer már nem kell újratanulnia: ez vonzóbbá fogja tenni azok számára a továbbtanulást, akik már kint vannak a munkaerőpiacon.
Forrásunk pozitív változásként emeli ki, hogy az új törvényben a minisztérium újragondolta a szakképzés szerkezetét, amely háromszintűvé válik. A technikum a csúcsa, alatta lesz a szakképző iskola és a műhelyiskola, ez utóbbi a teljesen értelmetlen és sehova nem vezető Híd programokat váltja fel.
– Ez a kínálat széles felvevő platformot nyújt a diákoknak. A tervek szerint a technikum a legjobb gimnáziumokkal lesz versenyképes, mert ugyanazt a minőségű érettségit kínálja, mint a gimnázium, és plusz egy év alatt egy komplett szakmát is megtanul a gyerek. Ráadásul a technikumban megszerezhető szakmai vizsgát emelt szintű érettséginek számítják be a felsőoktatásba lépéskor, míg az érettséginél egy közismereti tárgyból is emelt szintű lesz a vizsga. Így a technikum nem zsákutca, hanem a felsőoktatás valódi esélyű belépési pontja lehet. A technikum és a szakképző iskola is élhet majd azzal a lehetőséggel, hogy nulladik, előkészítő évfolyamot indítson. Ez a technikumnál hasonló, mint a gimnáziumokban a nyelvi előkészítő év: informatikát, matematikát és magas óraszámban nyelvet tanulhatnak a diákok. Ez lenne az úgynevezett dobbantó program, amely megalapozza, hogy a diákok érdemben tudjanak bekapcsolódni a későbbi szakmai képzésbe.
Mindkét nulladik évre pályázhatnak az intézmények, és a költségvetés biztosítja majd a működési feltételeket, ami komoly garancia arra, hogy a tanulók alapkompetenciái megerősödjenek – magyarázza forrásunk. Azoknak a fiataloknak pedig, akik most végzettség nélkül, gyakran még a nyolc általánost sem befejezve esnek ki a rendszerből, ott a műhelyiskola. A tervek szerint ebben a programban segédmunkásként dolgoznak a fiatalok, jövedelemmel rendelkeznek majd, miközben praktikus ismereteket kell tanulniuk. Fejlődésüket mentor tanárok támogatják. A részszakképesítést kínáló műhelyiskolák esetén ugyanakkor megvan az esélye, hogy valódi továbblépési lehetőséget nem nyújtó gyűjtőhellyé váljanak, de itt nagyon sok múlik a megvalósításon, amelynek nem nagyon van hazai előzménye.
Az új törvény átjárhatóvá teszi a szakképzésben meglévő iskolatípusokat, s ez szintén nagy változás a korábbi szabályozáshoz képest, ami csak különbözeti vizsga árán engedte a diákoknak, hogy például szakközépiskolából szakgimnáziumba lépjenek át.
Szakértőnk kitér arra is, miért van szükség arra, hogy a szakképzésben oktató tanárok jogállása megváltozzon. (A törvény ezen eleme váltotta ki a szakszervezetek dühét.)
– A szakképzés valós munkapiaci alternatívát akar kínálni a jó tanároknak. A tervek szerint a költségvetésben már elkülönített 35 milliárd forintnyi összeg fedezi a bérnövekedést, ami egy oktatóra vetítve átlagosan százezer forint lesz. Azonban ez az összeg azért jelöl átlagot, mert a szakképző intézmények vezetői döntik majd el, kinek milyen mértékben emelnek. Így lesz, akinek csak 20 ezerrel, míg lesz, akinek akár 200 ezerrel is emelkedhet a bére. Ez a munkáltatói szabadság, illetve a rugalmas bérrendezés nem illeszkedik a közalkalmazotti keretek közé – tudjuk meg a döntést meghatározó okokat.
Forrásunk azonban óriási csapdahelyzetre figyelmeztet: ha a köznevelésben nem történik bérkorrekció a közeljövőben, akkor az állami iskolákban (azaz az általános iskolákban és a gimnáziumokban) az eddigieknél sokkal súlyosabb tanárhiány léphet fel, ugyanis a technikumok a sokkal jobb bérkínálattal ki fogják szipkázni a köznevelésből a jó tanárokat.
A Klubrádió Megbeszéljük című műsorában Bolgár György újságíró feltette Parragh Lászlónak a kérdést, miért kell sokadjára módosítani a szakképzésen nyolc év leforgása alatt. „Mondjam azt, hogy tanulási folyamat?” – válaszolta az iparkamara elnöke. A válasz, túl azon, hogy mérhetetlenül cinikus, megkerüli Orbán Viktor és Parragh László súlyos felelősségét. Mert az átgondolatlan átalakításokkal gyereksorsok tönkretétele járt, és azzal, hogy örökre elvették tőlük a felemelkedés lehetőségét. Túl a megkerülhetetlen erkölcsi felelősségen, ezzel a nemzetgazdaságnak is sokat ártottak.
