Itt is égető a szakemberhiány - mi lesz a gyerekeinkkel?

2006 óta nem jelentkeztek olyan kevesen óvodapedagógusnak, mint idén. 

2022. augusztus 3., 16:15

Szerző:

Figyelembe véve, hogy minden évben óvodapedagógusok tömegei mennek nyugdíjba, illetve hogy a képzés alatt, majd a pályán eltöltött első években rengetegen morzsolódnak le, félő hogy a rendszer rövid időn belül össze fog dőlni – nyilatkozta Fábián Katalin, a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület elnöke az rtl.hu-nak.  A szakember szerint probléma, hogy a képzésbe túl magasak a felvételi követelmények, illetve a bruttó 210.000 forint körül bérek nem motiválják a fiatalokat, hogy a pályán maradjanak. 

A már elfogadott jövő évi költségvetésbe ezúttal sem került be a pedagógusok bérének rendezése. Ráadásul a munkakörülmények is méltatlanok, a kényszerű és nagyon gyakori helyettesítést nem fizetik ki, miközben a pályakezdő fiatal felnőttek szeretnének egzisztenciát teremteni, családot alapítani. Ugyanakkor kevesebb óvodapedagógusnak kell ellátnia változatlan mennyiségű feladatot, miközben szakmai kompetenciájukat nem ismerik el. (2019 végén a kormány megváltoztatta az iskolaérettséggel kapcsolatos korábban bevett eljárást, ezért 2020 óta arról, hogy egy gyerek iskolaérett-e, már nem az őt nap mint nap nevelő óvodapedagógus alkot véleményt.) Félő, hogy közmunkásokat alkalmaznak a már kezelhetetlen pedagógushiány enyhítésére. 

A szakember szerint az egyik legfontosabb az volna, hogy a döntésekbe vonják be azokat a pedagógusokkal, amikor róluk és a gyerekekről döntenek. A bérrendezés szintén nem halogatható probléma. Ezen kívül muszáj lenne tovább csökkenteni a minőségi munkavégzést hátráltató adminisztrációs terheket. Ha nem történik érdemi változás, az óvodák nagy részében gyermekmegőrzés valósul meg valós iskolafelkészítés, fejlesztés helyett.

(Kiemelt fotó: Terem a dombóvári Margaréta Református Óvoda új épületében az avatás napján, 2022. június 10-én. MTI/Varga György)

 

Tegnap 16:25

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Tegnap 15:42

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.