Szakadás szélén a Karácsony-koalíció – kiborult az MSZP és a Párbeszéd a főpolgármester döntésén – FRISSÍTVE!

A tagság és a politikusok csak kapkodták a fejüket, Karácsony félnaponta változó álláspontját hallva.

2021. október 8., 09:38

Szerző:

Karácsony Gergely stábjából származó információink szerint a főpolgármestert az ellenzéki előválasztáson támogató MSZP és saját pártja, a Párbeszéd balszárnya kifejezetten felháborodva, csalódásként és cserbenhagyásként éli meg a városvezető visszalépését Márki-Zay Péter javára.

Amikor két napja Karácsony bejelentette, hogy nem visszalép, hanem előre, mindenki megnyugodott – mondta forrásunk. – Másnap már az előrehozott vitáról volt szó. Azonban amikor a Momentum bejelentette, hogy a riválist támogatja, egy pillanat alatt zavarodott, majd omlott össze minden.

Forrásunk arról beszélt, hogy sem a Párbeszéd politikusai, sem az aktivisták nem tudták, hová kapják a fejüket, miközben folyamatosan, egymásnak ellentmondó információk szivárogtak ki Karácsony környezetéből.

Végül, amikor egyértelmű lett a visszalépés, nagyon sokan értetlenkedtek. A Jámbor Andrással és Tordai Bencével fémjelzett, balos Párbeszéd-szárny kibukott azon, hogy egy alapvetően konzervatív, jobboldali politikus javára lép vissza Karácsony Gergely."

A baloldali elfogultsággal aligha vádolható Mellár Tamás, a párt tagja egy közösségi oldalon korábban még személyesen dicsérte meg egy poszt íróját, aki Márki-Zay helyett Karácsonyra akart szavazni. Mint írta: a hódmezővásárhelyi polgármester „politikai kalandor, nagy hiba lenne bármilyen politikai hatalmat adni a kezébe”.

Az MSZP és a balra húzó párbeszédesek arról még nem döntöttek, hogy Karácsony visszalépésének lesznek-e hosszútávú, a budapesti politikában is érezhető hatásai.

Szocialista forrásaink megerősítették a feszültség és a csalódottság tényét – megfejelve azzal, hogy az MSZP-Párbeszéd duó ugyan 25 képviselőjelölti helyet szerzett az előválasztáson, de ebből 7 a Párbeszédé, a többi a szocialistáké.

Ez akár MSZP-s siker is lehetne, de valójában a Párbeszéd 7 helyéből mind nyerhető, míg mi 18-ból jó ha 6-ot be tudunk húzni. A többi fideszes fellegvárakban van, szinte lehetetlen megszerezni azokat a helyeket. Könnyen elképzelhető, hogy a Párbeszédnek nagyobb lesz a frakciója a parlamentben, mint nekünk – mondta forrásunk, aki szerint az MSZP-n belüli keserűség a párt felrobbanásához is vezethet.

Információink szerint ezekben a percekben zajlik az MSZP rendkívüli elnökségi ülése, ahol a vezetők azt szeretnék elérni, hogy a szocialista párt egységesen támogassa Márki-Zay Pétert az előválasztás második fordulójában, mert a megyei vezetők Dobrev Klárát támogatnák.

(Fotó: Adrián Zoltán / 168.hu)

Zivatarveszély miatt két megye több járására másodfokú riasztást adott ki kedd este az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az érintett területeken a következő órákban olyan heves zivatarok alakulhatnak ki, amelyeket károkozó szél, jelentős mennyiségű csapadék, illetve jégeső kísérhet.

A város közösségének bevonásával döntött a pécsi önkormányzat a város új szlogenjéről, amely a következő lesz: Pécs – Mediterrán szerelem – közölte a baranyai megyeszékhely önkormányzata kedden az MTI-vel.