Szakad az MSZP
Hétfőn megalakul a Demokratikus Koalíció képviselőcsoportja az MSZP-ből távozó képviselőkből, és már aznap frakcióülést is tart az új parlamenti párt. Az ATV Híradó szerint Gyurcsány Ferenc lesz a pártelnök és Molnár Csaba a parlamenti frakcióvezető.
Tíz szocialista frakciótag, Vadai Ágnes, Molnár Csaba, Varju László, Vitányi Iván, Baracskai József, Ficsor Ádám, Kolber István, Szűcs Erika és Oláh Lajos pénteken már alá is írta azt a nyilatkozatot, amelyben kijelentik, csatlakozni fognak az országgyűlés új frakciójához.
Gyurcsány Ferenc csütörtökön elismerte: ha feláll az új párt, vezető szerepet vállalna benne. Az
ATV Híradó információi szerintő lesz a párt elnöke, és a parlamenti üléseken is ő reagál a miniszterelnök felszólalásaira. A frakciót Molnár Csaba vezetné.